2010. november 28., vasárnap

hó és sok dolog

Végre leesett az első rendes hó (egész mappányi kép a picasán), de ezzel együtt sok más dolog is a nyakunkba szakadt. Közeledik a félév vége, prezentációt kell tartani, esszét írni, felelni, nagytesztet írni.
A hó örömmel tölt el, valahogy megnyugtat, és könnyebben tudom megvonni a vállam egyes dolgokra. Másrészről pedig elindította a visszaszámlálósdimat, no nem napra pontosan, de azért már elkezdtem várni, hogy hazamenjek. :)
Múlthéten (illetve még ez a hét volt) mostunk, s eltűnt 8 felsőm, ami miatt kissé kiakadtam, de szerencsére meglett. Lenthagyták a többiek a mosógépeknél...
Volt magyar buli, amit a magyarul tanuló észtek szerveztek. Szerintem jól sikerült. Előtte pogácsát sütöttünk, meg túrógombócot a narva koliban.
Pénteken elmentünk megnézni a Harry Pottert, szerintem nagyon jó lett a film.
Csütörtökön írtunk nagytesztet, előtte nap gyakoroltunk a nagytesztre, így szerintem nem volt annyira nehéz, de úgyis tudom, hogy egy csomó figyelmetlenségből adódó hibám lett.
A magyar buli után is, illetve tegnap is hócsatáztunk lent a koli előtt. Jó volt. :) Mondom, a hó valami megnyugvást ad, és előhozza belőlünk a gyerek énünket. Egyébként sokszor azt érzem, hogy olyanok vagyunk mint valami déli hómentes övezetből jött népek, fényképezzük nagyban a havat, rácsodálkozunk, stb. :) Pedig otthon is esett.
Most hirtelen ennyi, mert holnap orosz teszt, Heli óráján felelünk az utolsó három leckéből, írt emailt róla szombat koradélután, miközben szerdán volt vele utolsó óránk a héten, úgyhogy mindannyian nagyon örülünk neki........

2 megjegyzés:

  1. Prezentáció, esszé, felelés, kisteszt, nagyteszt, húúú, még leírni is sok :)

    VálaszTörlés
  2. Hajrá Pöttömünk!!
    Szedd össze minden erődet,tudásodat és csináld meg őket,akkor leszel igazán nyugodt!

    VálaszTörlés