2011. január 5., szerda

utolsó utáni bejegyzés azoknak, akik tényleg a lényeget keresték:

Először úgy volt, repülővel megyek, de végül többen, akik kint töltötték ezt a félévet, összeálltunk, és autóval tettük meg az utat. Ezt csak a nagyon elszántaknak ajánlom, mert sok probléma adódhat (nálunk adódott is). Utóbb derült csak ki, hogy van buszjárat Budapest és Riga között, Rigából pedig már egyszerű Tartuba eljutni. Ez a legolcsóbb megoldás. De van Bécsből rigai átszállással Tartuba is repülő, viszont Budapestről csak Tallinnba lehet repülni, természetesen átszállással. Tallinnból kb. 3 óra alatt Tartuba lehet érni busszal. A koliban késő estig van portaszolgálat, itt tudunk bejelentkezni, a kaució fizetése után pedig megkapjuk a kulcsokat és a belépéshez szükséges kártyát. Természetesen előre kell jelentkezni a kollégiumba.

Pont a hazautazásunk után vezették be Észtországba az eurót, így az árakról csak annyit tudok mondani, hogy szinte minden valamivel drágább Magyarországhoz képest, de nem túl sokkal. Az élelmiszerek közül nagyon drágák a zöldségek, gyümölcsök, de a tejtermékek elég olcsók. Ruhaneműt nem érdemes ott venni, mert az a legdrágább. Az első néhány hétben elég sok pénz ment el a különféle beiratkozási, és minden egyéb adminisztrációs díjakra. Úgy gondolom, csak az Erasmus ösztöndíjból nem lehet fedezni a félév során az összes kiadást, ha jól akarod magad érezni, és több helyre mész kirándulni, vagy a többiekkel többször is elmentek valahova szórakozni, de ha kapsz kiegészítő támogatást, illetve más ösztöndíjakat is (tanulmányi, szoctám, bursa), akkor gond nélkül meg lehet élni. Érdemes egy nagyobb pénzösszeggel kimenni, mivel nem biztos, mikor kapod meg az erasmusos pénz első felét.

Tartu nem túl nagy város, bérletet nem kell venni, mert kb. minden megtalálható a belvárosban, és fél órás sétával mindenhova oda lehet érni. Ha pedig messzebb kell menni, a buszjegy nem drága. Érdemes még itthon ISIC kártyát csináltatni, mert sok helyen kedvezmény jár érte. Az ottani egyetemtől is kapunk diákigazolványt, vannak helyek, ahol azzal lehet kedvezményeket igénybe venni. Szinte mindenhol lehet kártyával fizetni.

Minden külföldi diák a Raatuse 22-ben kap helyet, a kollégium 10 perc sétára található a központtól. Kétfős szobák vannak, egy apartmanhoz három szoba tartozik, apartmanonként van egy-egy konyha, wc, fürdőszoba. Az apartmant nekünk kell takarítani. Internetre is be lehet fizetni, mindenki kap egy felhasználónevet és egy jelszót, amivel beléphet. Érdemes kábelt venni/vinni, mivel a vezeték nélküli internet elég lassú és akadozik. Viszont az egyetemen és az egyetemi könyvtárban nagyon jó a vezeték nélküli kapcsolat, a könyvtárban több számítógép is van, ahol lehet internetezni. Tartura jellemző még, hogy szinte mindenhol van vezeték nélküli kapcsolat, így akár a főtérre is kiülhetünk internetezni. A félévben cserélték le a mosógépeket, így most már hat gép is van, ezekhez a portán lehet venni érmét (átszámítva kb. 600 Ft), viszont a szárítógépek használata ingyenes.

A megérkezés után nem sokkal el kellett látogatni az ottani népességnyilvántartóba, majd később a Migration Office-ba, hogy észt személyit igényelhessünk. Ez azért kellett, mert három hónapnál több időt tartózkodtunk Észtországban.

Az egyetemen a diákigazolványért a dékáni hivatalnál kellett sorban állni. A Learning Agreement-et is ott kellett aláiratni, majd a félév végén az időtartam igazolást is. Az irodában dolgozók nagyon segítőkészek, bármikor lehet hozzájuk fordulni, elirányítanak a megfelelő helyre.

A Learning Agreement-el leginkább még itthon volt a legtöbb gondom, a tájékoztatás ezzel kapcsolatban nem volt túl jó. Külön kell jelentkezni a kinti egyetemre is, erről sem kaptunk megfelelő tájékoztatást, így érdemes mindennek időben utána nézni, s mindent időben el kell kezdeni intézni!

Az első napokban az egyetem információs napokat szervezett, ahol kis csoportba osztottak be minket. Az információs napokon sok fontos dolgot megtudhattunk, itt tájékoztattak minket a különféle hivatalos dolgokról is.

A félév során intenzív észt nyelvi kurzuson vettem részt, illetve oroszul is elkezdtem tanulni. Mivel az alapszakomhoz kapcsolódóan nem volt szinte semmilyen óra, amit elismertethettem volna, ezért választottam az észtet, ami a minoromhoz kapcsolódik. Karácsony előtt nem sokkal jöttem haza, mivel ezek mind gyakorlati órák voltak, decemberben megoldható volt a jegyszerzés.

Mivel a kollégiumban lakik az összes külföldi diák, így ez elég jó lehetőség más kultúrák megismeréséhez. A városban egyébként előny, ha tud az ember észtül, de az emberek többsége, főleg a fiatalabb korosztály, jól tud angolul. Kevés helyen okoz gondot az, ha valaki egyáltalán nem beszél észtül. Tartu nagyon élhető, könnyen beilleszkedik az ember. Elég könnyű kiigazodni a városban.

Összességében csak ajánlani tudom Tartut, nagyon jó élményekkel tértem haza, szívesen visszamennék még néhány évre is! :)

(mivel kaptam kiegészítő támogatást külügyesektől, csak annyit kellett tennem cserébe, hogy írok egy beszámolót, hogy később, akik ide akarnak jönni ösztöndíjjal, valami képet kapjanak a dologról, úgyhogy gondoltam, még ide berakom, hátha tényleg valaki úgy keres, a külügyesek honlapja meg kész káosz...) :)

2010. december 24., péntek

utolsó bejegyzés

Szeretném megköszönni az eddigi érdeklődést, olvasást és figyelmet, és a sok kedves kommentet is! Nem hiszem, hogy lesz új bejegyzés, viszont lesz még majd egy mappányi kép a picasán, szerintem a hétvégén fel tudom már tölteni.

Visszaköltözöm a rendes blogomra (google keresés: lappangó démon), ahol szívesen látok minden kedves érdeklődőt, bár az egészen más hely, sokkal személyesebb hangvételű bejegyzések szoktak (volt) lenni. :) De aki gondolja, olvashat ott is.
Mégegyszer köszönöm! :)
Lilla

hazaérkezés

Hálistennek kb. az elsők között sikerült négykor beállni az ötkor nyitó újrafoglalásos infopult előtti sorba, úgyhogy fél hatkor meg is kaptuk az új beszállókártyánkat a legelső gépre, ami hét után nem sokkal indult. Telefon anyának, hogy jöhetnek értünk, aztán még vadásztunk Annával reggelit, s elkutyagoltunk a legeslegtávolabbi kapuk egyikéig, mert onnan indult a gép. A repülő tömve volt, nem volt túl zökkenőmentes az út, mert egy csomószor rázott a szél, és a leszálláskor meg iszonyatosan bedugult a fülem. Szerencsére az ablak mellé szólt a jegyem, úgyhogy szép volt a kilátás a havas földekre.
Csomagjainkat nem tudtuk összeszedni, mert mint kiderült, Frankfurtban kismillió csomag várakozik a járattörlések, késések és minden miatt. Kitöltöttük a megfelelő papírt, aztán irány ki... :) Verus és anya jöttek elénk, Anna "népei" nem értek épp rá, úgyhogy elvittük a Moszkva térig. Közben felugrottunk Verushoz, és az első rendes magyaros ételt kaphattam kézhez: sültkolbászt, hurkát és sültkrumplit.... :)
Annyira fura volt hazaérkezni... Luszillal kölcsönösen kiörültük magunkat, annyira drága volt, először "meg se bírt szólalni", de aztán úgy bepörgött, hogy szó szerint a saját farkát kergette. :) Elmondhatatlanul jó érzés volt újra belefúrni a bundájába az arcom. Rettentően hiányzott a kutyaság. :) Miután mindenkit (anyát és Verust a reptéren, papát itthon) jól megölelgettem kétszer is, lepakoltam rendesen, majd kezdődött a kézipoggyászból (hátizsák) a kipakolás. Direkt készültem a nagybőrönd esetleges elkeveredésére, úgyhogy minden kis apró és/vagy fontosabb ajándékot a hátizsákba raktam. Én nem tudom, hogy fért bele annyi, de amikor kipakoltam, valahogy nem néztem volna ki ebből a hátizsákból, hogy elfér benne. :)
23án reggel azzal ébresztettek telefonon, hogy megvan a bőrönd, és az jó-e ha 11kor szállítják. Hát mondom, tökéletes! :) Végül csak dél körül ért ide a reptéri biztonságis kocsi. A házitekerésű fóliázás sértetlen volt, nem nyúltak bele a csomagomba, csak a bőrönd egyik kereke törött le, gondolom a reptéri pakolászás közben. Mondjuk ennyi elkeveredő, és késő csomag között nem is csodálom... A kicsi Vana Tallinnjaim is sértetlenül megúszták a dolgot. Miután a bőröndöt kipakoltam, úgy nézett ki a két szoba, mintha valami bombatámadás érte volna. Gyűjtögető típus vagyok, úgyhogy a ruháim kb. csak a felét tették ki a cuccoknak. Ja mert hétfőn megérkezett az elsőnek feladott doboz is, úgyhogy annak a tartalma is becsatlakozott az "Észtországot megjárt holmik lepjék el a lakást" programba.
Tegnap este elkezdtünk mosni, végre normálisan, úgy ahogy szeretem, külön mosva a pirosat, a sötétet, a világosat és a zöldeskéket. :) Tegnap bevillamosoztam a városba, mert Verussal elmentünk teszkózni, de olyan fura volt, hogy ültem a villamoson, és teljesen értettem, amit az emberek beszéltek. És annyira mások... ezek a magyarok nyugtalanok, és lassú a járásuk. És hogy milyen nagy város ez a Budapest!!!
Ma jártam lent pótnagymamámnál, aki kb. egy utcára lakik tőlünk, vittem neki csokit és szarvasos edényfogót, aminek nagyon örült. Annyira aranyos volt, ahogy nyitotta ki az ajtót, s mikor meglátott, a korát meghazudtoló módon szaladt le a lépcsőn, hogy agyonölelgessen. :)
A ma délutáni program a ruhásszekrényem rámolása, mert így is tömve van.. és vagy egy csomó ruha, amit nem hordok, főleg ez a négy hónap jó volt arra is, hogy rávilágítson a fontos és a felesleges dolgokra is. Természetesen ezt nem csak a ruhásszekrényem tartalmára értem...

Frankfurtban éjjel

Tartuból rendesen elindultunk busszal, fél kettőkor startoltunk, előtte jól megölelgettek a többiek, s akkor éreztem igazán a félév súlyát, mennyire megszoktam, hogy vannak, s meg is szerettem őket. Tallinnba szintén rendesen érkeztünk, bár a csomagokkal szenvedtünk egy kicsit, de nem volt vészes. Becsekkoltunk, beadtuk a bőröndöket. Szerencsére nem kellett fizetni a pluszkilókért. Fura, mert 22,2 kg volt az enyém, a max mennyiség pedig 20 kg... szóval nem értem mi volt. De örülök neki. Először csak 20 perces késésről tudtunk, majd a 17:55ös indulás helyett egy 20:30asról lett tudomásunk, majd mikor már mindenki letargiába esett, mondták, hogy beszállhatunk... de hogy ne sokáig örüljünk, mondták, hogy még 50 percet kell várni, mert Frankfurt csak utána fogad minket. Úgyhogy végül fél kilenckor indultunk el. Annával reménykedtünk, hogy nem lesz gáz az átszállással, reménykedtünk a budapesti járat késésében is. Mikor ideértünk Frankfurtba, kiderült, hogy törölték a Budapestre menő járatot, úgyogy beálltunk a kilométeres sorba, ami az újrafoglalásokkal foglalkozott, de nem sokkal utána kiderült, hogy már nem foglalnak újra jegyet/helyet, hanem már csak hotelért lehet sorbaállni. Majd ezután nem sokkal az is kiderült, hogy reggel ötkor lehet már újrafoglalni. Ez volt kb. 11kor. Mivel a repülőn csak egy nyamvadt kis salátát kaptunk, éhesek voltunk, úgyhogy elmentünk a közeli mekibe műanyag hamburgert enni. Ittam egy kávét is, hogy bírjam az éjjelezést, mert elaludni nem szeretnék itt. Mikor a mekit próbáltuk megkeresni, elment mellettünk egy háromfős fiúbandácska, magyarok voltak. Mondjuk nem a legjobb társaság, az ilyeneket otthon is messziről elkerüli az ember. A reptér elég nagy, furán vannak a terminálok, és mivel nem bent vagyunk a kapuknál, nincs rendes ülőhely, közelében konnektorral, hogy a gépet hosszú ideig lehessen működtetni. A wifi elvileg létezik, de nem működik. Zsákmányoltunk egy gurulós vackot, amire rápakoltunk a cuccainkat, mert elég nehezek, majd végül feladtuk, s letelepedtünk egy viszonylag jó helyre, csak konnektorhiányos. :) A reptéren egyébként minden zárva van, és mindenhol padon fekvő emberek vannak. A mellettünk levő padon alvó idősebb manus szörnyen horkol. Azért nem lenne rossz 22én már hazaérni. Remélem, sikerül!

Amúgy nem értem most mi a nyűért törölték a járatot, mert amikor szálltunk le, mondta a pilóta, hogy nem havazik, meleg van és esik az eső. Reggel hétkor indul egy, lehet arra már felférünk, utána kilenc után megy csak a legközelebbi....

2010. december 20., hétfő

utazás előtt

Holnap ilyenkor kb. a reptéren leszünk, gondolom pénzt váltunk, meg csekkolunk be...
Azt hittem, majd sajnálni fogom azt, hogy ilyen hamar hazamegyek, de már eleget tanultam, s szeretném az otthoni közegben hasznosítani.
Két nagy kartondoboznyi cuccomat már hazaküldtem, az első 8,5 kg, ami már haza is ért. A második 6,2 kg, az szerintem majd csak a jövő hét közepére jut el hozzánk. Gondolkoztam, hogy adok még fel csomagot, de nem... inkább fizetek a repülőn a pluszsúlyért, de nem cipelek még egy csomagot a postáig.
Várom már nagyon, hogy otthon legyek, az "enyéim" között! :)

2010. december 18., szombat

utolsó hét

Furcsa, hogy ilyen hamar eljött az utolsó hét. Szeptemberben annyira távolinak tűnt az egész. Szóbeli vizsga is volt, volt esszé, volt teszt. Ez utóbbi kritikán aluli lett aznapi állapotomból is kifolyólag. Nem tudom, hogyan voltam annyira rosszul, mert semmilyen megfázásos tünetem nem volt, csak szimplán nagyon szarul voltam. Mondjuk a hiányolt megfázás ma lecsapott rám úgy, hogy tegnap három nap után nem fájt a fejem. Tegnap délre kellett menni, megkaptuk a félév végi jegyeinket, majd megnéztük a Katicabogarak karácsonya c. észt mesefilmet, amitől kicsit otthon éreztem magam. Aztán beültünk a Werneribe Michaelával és Viviennel, hogy jól elbúcsúzunk tőlük. Csütörtök a búcsúzások napja volt, mert reggel pakoltuk fel Anitát a fél 11es buszra. 5re mentem oroszból vizsgázni. Először azt hittem, hogy nincs is ott a tanár, míg végül hirtelen megjelent. Kezembe nyomta a harmadik nagytesztet, majd levizsgáztam. Örülök neki, hogy megcsináltam, s kitartottam a végéig (Marci, Bari és Anna a félév során mind feladták, s erős volt a késztetés, hogy én is hasonlóan tegyek...), el is határoztam, hogy otthon elkezdek orosz nyelvtanfolyamra járni. Találtam is egy jót a Puskin Intézetnél. :) Este hét körül kezdődött a finn búcsúbuli, ami először elég döglötten indult, aztán jöttek az emberkék sorra. A vége az lett, hogy a portáról feljött a manus "rendet tenni", meg hogy ne a folyosón legyünk má'. Ezek után néhányan elmentünk a Treppbe, ahonnan kb akkor értem vissza amikor a buli befejeződött (ja mert a mi konyhánkban, előszobánkban volt). Viviennel jól megbeszéltük, hogy ha újra lehetne kezdeni, akkor több időt töltenénk emberek között a félév során, s több embert ismernénk meg ez alatt az idő alatt.

Nem tudok normálisan írni erről, mert inkább belül éltem meg ezt, s még ülepednie kell, hogy normálisan beszéljek róla. Talán az már a rendes blogomba fog bekerülni. Szóval igazából nem is ilyen volt ez a hét, sokkal jobb... és rosszabb...
Már csak négy nap!

2010. december 14., kedd

tükörtojás és päkapikk

most, hajnali egykor sütünk tükörtojást... miután különféle ételekről beszélgettünk

amúgy a päkapikk (az a mikulásruhás manó) az adventi időszakban minden gyereknek hoz valami édességet, a vasárnapokon biztos, de ha jó a gyerek, hét közben akár többször is. ma este eszembe juttatták a lányok, egyébként még korábban, Heli óráján volt róla szó.
és egész decemberben. nem csak hatodikán. ez igazságtalanság! nálunk miért nincs päkapikk? legyen! :)

2010. december 13., hétfő

nyeh

valami megfázás kerülget, vagy nem tudom, de olyan mosottrongy vagyok, meg olyan mint akit fejbevertek egy jó nagy lapáttal.
egyébként már csak nyolc nap, s megyek haza, s ettől is nagyon karácsonyi hangulatom van. nagyon fura, hogy ilyen hamar eltelt ez a félév.
már túl vagyunk a szóbeli észt vizsgán, holnap esszéírás lesz.

2010. december 12., vasárnap

Riga

Péntek reggel nagyon korán, nagyon nagy hóesésben indultunk el a buszállomásra, hogy Rigában töltsünk el két napot. Előre felkészültem a dologra, a fényképezőgépemnek a megmaradt félpár kesztyűmből némi ujjlevágással gyártottam tokot. A picasás Riga albumban leledző első kép a megmaradt felesleges anyagmennyiséget mutatja. :) Szóval elindultunk, nagyon jót aludtam a buszon, dél körül már Rigában a szálláson is voltunk. Annyira hangulatos volt nézni, ahogy hajnalban egyre több ház ablakából szűrődik ki lámpafény. Szokásos magyar kis csapatunk mellett a két kanadai srác is jött.
A városban sokkal hidegebb volt, és többet is fújt a szél. Mivel ott is sok hó esett, rendesen kellett gyalogolni, s havat taposni, hogy eljussunk az egyik pontból a másikba. Azt hiszem, sikerült visszatérni a szokásos fotózási módomhoz, hogy több kis részletet is lekapok. Erre igazán csak akkor jöttem rá, mikor hazaérve megnéztem a képeimet. Hazaérve arra is rá kellett döbbenni, hogy itt is sok hó esett, ma meg is bizonyosodtunk róla, hogy térdig ér!
Nagyon szép a belvárosa, megvan Rigának is a hangulata, de azért Tallinnhoz képest kisnyúl. Péntek délután hamar feladták a többiek, és nem is akartak többet kimenni már este, úgyhogy megfűztem Alekset, hogy jöjjön már ki velem a városba fényképezni. Mert mindenképp szerettem volna képeket készíteni, meg egyáltalán, kint lenni a karácsonyi díszekkel, díszkivilágítással teli városban. Itt északon annyi karácsonyi fény van, biztos kompenzálják a hamar sötétedést... :) Később este kollektíven kártyáztunk, majd jó sokáig beszélgettünk. A szállás kissé hűvös volt, konkrétan, amikor megérkeztünk, nem volt semmiféle fűtés a szobánkban, majd este kértünk végül még egy mobil radiátort, amivel azért egész szépen be lehetett fűteni. Reggel Benedek bejött a szobába, hogy egy negyed óra múlva mennének a fiúkkal múzeumba (olyasmi mint ami a kgb múzeum volt, csak ez a lettekről szólt, az elfoglalásról, a gulágról, az emberekről, és nem az egykori kamrákban volt, hanem egy nagyon csúnya épületben), én meg gyorsan összekaptam magam, mert nehezen bírtam volna egy helyben megmaradni addig, amíg a fiúk végeznek a múzeummal. Mert úgy volt, hogy majd utána találkozik újra a kis csapat, mert egyrészt délig kellett elhagyni a szállást, másrészt Vera gépe koradélután érkezett, s ki kellett menni elé.
Végül a gép késett, meg furán alakult a találkozósdi, úgyhogy Anna, Anita, Anett (de sok A) meg én beültünk teázni egy helyre, ott csöveztünk legalább két órát szerintem, majd vettünk fel pénzt, majd levadásztam az egyik karácsonyi vásáron azt a sálat, amit pénteken már kinéztem, majd elmentünk a pelményezőbe, ahol előtte nap is ettünk, ahol egész olcsón lehetett jóllakni. :) Miután Verástul megérkezett oda a csapat másik fele, s ők is jóllaktak, Benedek, Vera, Bari és én elmentünk még sétálni a városban. A buszállomáson találkoztunk, ahol azt hiszem az egész félév legrosszabb dolga történt meg. Anett pénztárcáját ellopták szinte közvetlenül a busz indulása előtt, s mivel az összes dokumentuma benne volt, nem akarták felengedni a buszra. Végül elintéződött ez, de tisztára sokkosak voltunk mindannyian. Hazaérve rögtön kártyaletiltás (nem tudtuk, mi kell a swedbankos kártyának a tiltásához), holnap elkísérem Anettet a rendőrségre, hogy majd a biztosító miatt legyen papír a dologról. Még az a hatalmas mázlija, hogy az útlevele itt volt a koliban...
Két tanulság: Riga nem Tartu, és ne hordd egyben a dokumentumokat a pénzzel. Jövőben azt hiszem én is szét fogom szedni.

2010. december 8., szerda

tőmondatokban

Hétfőn kiselőadtam a karácsonyfáról.
Észt nyelven.
Utálok kiselőadni.
Marci ma adott elő.
Tegnap hajnali kettőig itt tanyázott nálunk.
Aztán kidobtuk.
Akkor még egy csomó dia hiányzott a powerpointjából.
Ma reggel nem sikerült időben felébrednem.
Nem mentünk be az órákra.
Vettem egy hóemberes fülbevalót.
Postázandó csomagot elkezdtem összepakolni.
Sok a cuccom.
Gyűjtögető típus vagyok.
Pénteken megyünk Rigába.
Szombat este jövünk.
Azt hiszem. :)

2010. december 4., szombat

tegnapi szerzemények

Nyuszis zokni! ;)


Baglyos zokni, jó puha és meleg.


Észt kétujjas etnokesztyű, ami végre rendes színben is volt, úgyhogy velem jött a boltból.

szánkózás

Már rég voltam ennyire felszabadult és vidám. A mai nap kissé álmosan kezdődött, elmentünk a rendőrségre, megkaptam a rettentő csúnya észt személyimet, inkább nem mutatom meg a képet, mert gyereket lehetne vele ijesztgetni... :) Délután elmentünk szánkózni, ami annyira , de annyira jó volt! Már rég nevettem ennyit egyszerre. Szegény Anitát elütöttem, amikor még a szánkózás első szakaszában csúsztam le a lejtőről. Elég viccesen nézhettünk ki, mert mint a filmekben, úgy döntöttem le a lábáról szegényt. Van a keelekeskus (nyelvi központ) közelében egy hatalmas gödör, ahol elég brutál lejtők vannak, s rajtunk kívül még jópáran ott szánkóztak. :) Több vicces része is volt a délutánnak, de így leírva biztos kevésbé lennének azok az olvasók számára. :) Több mint másfél óra (de lehet, kettő) után visszajöttünk a koliba, Benedek is, majd később elmentünk a Werneribe, ami egy nagyon jó kis kávézó/cukrászda. Benedeket jól megünnepeltük, én a szokásos kakaót ittam (jajj, mennyei), és kipróbáltam a háromcsokis tortácskát miniben (nem csalódtam). Hosszas tipródás után elmentünk néhányan a Creppbe, ahol francia hagymalevest ettünk, majd a koliba visszaérve Anita is elkezdte megtanulni a kötés technikáját Anettől, Nóri kötött, Marci pedig a fonalgombolyagot abajgatta.

2010. december 2., csütörtök

hirtelen jött ötletek napja?

az egyik finn lány gondolt egyet ma, s készített sajttortát, ami finom volt, de fura. mi sokáig tanakodtunk. hogy menjünk-e, míg végül egye fene, elmentünk. itt összefutottam egy kínai lánnyal, akivel szeptemberben még kocsmatúrán beszélgettem, megbeszéltük, hogy pénteken majd találkozunk. aztán eljöttem erről a sajttortázásról, mert annyira egyébként nem volt jó az esemény, hajat is mostam, már egy jóideje pizsamában gubbasztottam az ágyamon, mikor Bari feljött, hogy menjünk már el bulizni. végül fél tizenkettőkor neki is indultunk az estének, de én elég hamar feladtam. alkohol nélkül se nem tudok feloldódni, hogy élvezni tudjam a táncikálást, másrészt meg a torkomat és a szememet is csípte a füst, harmadrészt unatkoztam már.
legalább a tanulság megvan: a már pizsamás Lilla nem megy legközelebb sehova. :)

2010. december 1., szerda

meleg

ma csak -7°C volt

amúgy a hétvégén eltüntettem a hajkefecsonkomat (még szeptemberben letört a nyele), de csak ma sikerült bolt közelébe jutnom, ahol tudtam venni fanyelű, fatüskéjű hajkefét. jó könnyű, s ráadásul olcsóbb is volt mint otthon szoktak ezek lenni. egyébként olyan iszonyatosan száll a hajam, meg mindent és mindenkit megrázok (mondjuk ez kölcsönös), hogy az félelmetes.

2010. november 30., kedd

hideg

Napok óta -10 °C körül van a hőmérséklet, jelenleg -11.... kissé hideg, s a járásunk a kétszeresére gyorsult.
Voigt a héten itt van a városban, ma Annával elmentünk az előadására (anglul tartotta), és nagyon fura volt néprajzot hallani. De megbizonyosodtam afelől, hogy ez a néprajztalan félév abszolút szükséges volt, mert különben már sokkot kaptam volna a sok(k) néprajztól. Biztató, hogy a következő félévben is csak igen kevés néprajzos órám lesz.

Amúgy kezd körvonalazódni a hazaérkezésem utáni időszak. Az biztos, hogy január 17én vizsgázom könyvtári ismeretekből, ami azt jelenti, hogy addig tanulni kéne arra a sz**ra, mert nem akarok már többet foglalkozni vele. A szilvesztert pedig minden jel szerint Bécsben fogom tölteni.

2010. november 28., vasárnap

hó és sok dolog

Végre leesett az első rendes hó (egész mappányi kép a picasán), de ezzel együtt sok más dolog is a nyakunkba szakadt. Közeledik a félév vége, prezentációt kell tartani, esszét írni, felelni, nagytesztet írni.
A hó örömmel tölt el, valahogy megnyugtat, és könnyebben tudom megvonni a vállam egyes dolgokra. Másrészről pedig elindította a visszaszámlálósdimat, no nem napra pontosan, de azért már elkezdtem várni, hogy hazamenjek. :)
Múlthéten (illetve még ez a hét volt) mostunk, s eltűnt 8 felsőm, ami miatt kissé kiakadtam, de szerencsére meglett. Lenthagyták a többiek a mosógépeknél...
Volt magyar buli, amit a magyarul tanuló észtek szerveztek. Szerintem jól sikerült. Előtte pogácsát sütöttünk, meg túrógombócot a narva koliban.
Pénteken elmentünk megnézni a Harry Pottert, szerintem nagyon jó lett a film.
Csütörtökön írtunk nagytesztet, előtte nap gyakoroltunk a nagytesztre, így szerintem nem volt annyira nehéz, de úgyis tudom, hogy egy csomó figyelmetlenségből adódó hibám lett.
A magyar buli után is, illetve tegnap is hócsatáztunk lent a koli előtt. Jó volt. :) Mondom, a hó valami megnyugvást ad, és előhozza belőlünk a gyerek énünket. Egyébként sokszor azt érzem, hogy olyanok vagyunk mint valami déli hómentes övezetből jött népek, fényképezzük nagyban a havat, rácsodálkozunk, stb. :) Pedig otthon is esett.
Most hirtelen ennyi, mert holnap orosz teszt, Heli óráján felelünk az utolsó három leckéből, írt emailt róla szombat koradélután, miközben szerdán volt vele utolsó óránk a héten, úgyhogy mindannyian nagyon örülünk neki........

2010. november 21., vasárnap

mannavaht

Voltunk Triinnél, és ettünk mannavahtot, ami pépesített, vörösáfonyalével ízesített tejbegrízszerűség, amit tejjel kell még leönteni. Kicsit, szokatlan étel, de finom. Az a legfurább, hogy rózsaszín. Lehet otthon megcsinálom ribizlivel vagy málnával... vagy almalével. Triin mondta, hogy úgy is finom. Megint játszottunk azzal a társasjátékkal, amiben mindenféle dolgokat kell tudni Észtország történelméről, kultúrájáról, a természetről, sportról és a földrajzáról. Biztos velem van a baj, de nekem nem tetszett most sem. Hazafelé megálltunk hamburgerezni, majd vettem a cicaboltban koktélparadicsomot. :) Nem túl olcsó, de ilyenkor, ha valami zöldséget eszem, rájövök, hogy basszus mennyire hiányoznak a zöldségek és a gyümölcsök, s mostanában milyen keveset eszem ilyesféle normális dolgokat...
Amúgy ma délután kettő körül keltem, de olyan vagyok mint akit fejbevágtak, s el tudnék most rögtön aludni, de még Helinek kell olvasni egy cikket, aminek a tartalmát el kell mondani majd észtül, meg ilyenek.

ungari pidus hétvége

Nos, ez úgy volt, hogy már korábban terveztük, hogy szervezünk egy bulit, aztán végül is mostanra körvonalazódtak a dolgok. Az apartmanunk közös terében, illetve a mi szobánkban minimum 30 ember fordult meg az este során. Kissé sokan voltunk, de azt hiszem, jól sikerült az esemény. Voltak itt magyarok, soknemzetiségű csoporttársaink, voltak észtek, és voltak olyan észtek is, akik magyarul tanulnak. Sok emberrel beszélgettem, hol észtül, hol magyarul, hol angolul. Volt paprikás krumpli, meg némi alkohol is. Juulitól, az egyik finn lánytól kaptam egy muminos képeslapot. :) Fél nyolckor volt a hivatalos kezdés, s az utolsó ember kb. hajnali 3kor ment el. Némi romeltakarítás után még elmentünk a Zavoodba Anitával, Anettel, s két magyar sráccal, akik itt dolgoznak már évek óta Észtországban. Zárásig maradtunk, ami azt jelenti, hogy 5kor jöttünk haza, megálltunk még egy sajtburgert elfogyasztani, úgyhogy csak hat körül értem az ágyikómba.
Én nem tudom, hogy csinálom, de ha este iszom, következő reggel tök hamar fel tudok ébredni. Már napok óta azt játszom, hogy az ébresztő csörgése előtt egy perccel ébredek... Szóval most szombaton délben keltem, mert korábban megbeszéltem egy német lánnyal, Stefanie-val, hogy múzeumba megyünk. Így a mai napom egy részét sikerült hasznos időtöltéssel is eltöltenem. Megnéztük a Raekoda épületében levő kiállítást, ami tulajdonképpen egy teremben bemutatott várostörténet. Mivel ez a kiállítás a turisztikai információs iroda(?) mellett volt, zsákmányoltam egy rakat ingyenes prospektust, képeslapot, miegymást. Ezután a művészeti múzeumba mentünk. Ez az a ferde ház, amit nem egyszer fotóztam már. Tele van festményekkel, és néhány szobrocska is helyet kapott. A 15 koronás belépő reális ár, mivel nem túl nagy szám. A fotójegy kevésbé éri meg, de nem baj, legalább meg tudom mutatni, mit láttam ott. :) Négyre kb. hazaértem, ebédeltem, majd anyával skypeoltam.
Már tök rég beszéltünk skypeon, mert kb. minden nap csevegünk pl. gmailen. Még korábban belegondoltam ebbe, hogy tiszta mázli, hogy anya ennyire online, különben elég macerás lenne tartani a kapcsolatot. Nem is értem hogy bírták ki azok a cserediákok, akik még a számítógépvilág internetföldje előtt léteztek külföldön.
Anett csoporttársa a hétvégén ellátogatott Tartuba, bár azt nem sikerült kideríteni, miért, mert nem sokat látott a városból, de hát ez legyen az ő baja. Vele, illetve egyéb népekkel (észtek és egy finn lány) találkoztunk az egyik kocsmában, ahol még nem voltunk eddig. Kicsit hülyén alakult az este, mert túl sokan voltunk, s egy asztalnál nem fértünk el túl sokan. Igyekeztem hamar a távozás mezejére lépni, de így is sokára sikerült rávenni többedmagamat... Kis csapatunkkal sétáltunk, bár nem túl eredményesen, mert hideg volt, s hamar feladtuk. Anett, Anita, Marci és én beültünk a Werneri kohvikba egy kakaóra. Szokatlanul üres volt a hely. :) Nap közben mindig tele van.
Hazaérve egy zajos, szokásos, negyedik emeleti folyosóbuliba csöppentünk, ami az apartmanunkban is tartott. A héten folyamatosan töltöttem le a Grace klinika hatodik évadának epizódjait, úgyhogy most egyben megnéztem legalább három részt... vagy négyet..? Ez a sorozatnézős dolog nagyon jó lelki feltöltődés, de nem hiszem, hogy nagyon használna a társasági énemnek... Jó, az biztos, hogy hiányzott ez a fajta kikapcsolódás, meg egyébként is... ez A Sorozat, de több gondolatot generál, ami még több merengést igényel, amit csak csendes magányomban tudok művelni.
Egyébként arra jutottam, hogy nekem idő kell. Idő kell a tanuláshoz, idő kell a feltöltődéshez, idő kell a bizalomhoz, idő kell a szórakozáshoz, idő kell a felejtéshez. De itt nincs túl sok, vagy máshogy oszlik el, vagy választani kell. A csendesmagány óráktól vonódik el a legtöbb, leginkább a szórakozás javára, várom az otthoni édes semmittevést. Persze azt is tudom, hogy tuti nem fogok tudni nyugton maradni már, de a mostanihoz képest biztos több lesz. :)
Természetesen megint nincs rendes internet, úgyhogy az openofficeba (a word csak próbaverziós volt a netbookon, így kénytelen vagyok az opent használni) írom a blogot, lassan egy oldalnál tartok, s úgy érzem, hogy kicsit hosszúra nyúlt ez a beszámoló, főleg úgy, hogy az óra épp 4:29et mutat. Ma mondták a többiek, hogy vasárnap megyünk Triinhez mannavahtot (nemtomhogyírják) enni, viszont nekem idő kéne... nem tudom még mi lesz, de ahogy ismerem magam, úgyis megyek, mert utálok kimaradni a dolgokból. :) Hm. Ja. Pont egy oldal lett. Köszönöm a figyelmet! ;)

2010. november 16., kedd

hétköznapok

Mostanában nem történik semmi érdekes, ami blogolásra méltó. Órákra kell (kéne) tanulni, és a többi szokásos.
Túl sok a gondolat a fejemben, úgyhogy lassan érik egy séta a városban. Meglátjuk, milyen lesz hétvégén az idő, s lehet, hogy fényképezőgépestül nyakamba veszem a várost. Ma is egy csomó mindent láttam, aztán mégse fotóztam. Délelőtt ráadásul még meleg is volt. Rendes esetben átaludtuk volna a reggelt, koradélelőttöt, de ehelyett elmentünk a rendőrségre, s bejelentettük magunkat, hogy tartuiak vagyunk, s igénylünk észt személyit. Az órákra ma (sem) nagyon volt kedvem bemenni, de végülis csak beültem. Órák után elmentünk Anettel, Marcival, Michaelával és Viviennel a "kebabosba" enni. Michaela román, Vivien észt származású kanadai. Aztán Michaela ment könyvtárba, Viviennel elmentünk a postára, anyukája szülinapi ajándékát adta fel, én meg vettem bélyeget.
Összesen 15 képeslapot küldtem/küldök haza az elmúlt egy hétben. Lassan képeslapíró vállalkozást indíthatnék. Fura megfogalmazni egy képeslapnyi szöveget, hogy ne legyen sablonos, ne legyen túl sok, se túl kevés. A végére azért már jobban belelendültem. Legalábbis azt hiszem.
Egyébként még mindig elcsodálkozom magamon, hogy atyaúristen, én angolul csevegek különböző nemzetiségű emberekkel, és ez mennyire jó már! :) És nem tudom, hogy gáz-e vagy sem, de ahhoz képest meg nem sok új angol szót tanultam amióta itt vagyok, mert csak visszajöttek a passzív nyelvtudásból a szavak. Tegnap pl. nem tudom honnan jött elő, de használtam a hatékony kifejezést angolul.
Péntek este rendezünk egy ungari pidut. Még nem tudom, mit főzünk.
A hétvégén elkezdtem letöltögetni a Grace klinika hatodik évadát, úgyhogy tegnap este azt néztem.

2010. november 12., péntek

egymagam

Többiek elmentek valami nyelvész konferenciára, ahol kedvenc tanárunk is, de az ELTE valami főmagyaros főnyelvésze is ott van, akinek fordítani kell, hogy miről van szó a konferencián. Töltögettem fel képeket facebookra, hogy legyen má' ott is. Ritka pillanatok egyike, hogy egymagam vagyok, s nem csinálok semmit.
A hétvégén talán elmegyünk valamelyik múzeumba, de egyébként tanulni fogok. Jövő hét péntekén lesz itt nálunk az apartmanban egy pidu (=parti), amire meg lesz hívva jópár ember. Akkor lesz itt Anett szaktársa is, aki Finnországban tanul ebben a félévben, csak átruccan.

hogy én miért nem hoztam magammal!?

Richard Bachtól az Illúziókat. Még jó, hogy az alap megtalálható a neten. Itt.
Bemásolok néhány messiás kézikönyvés kis gondolatot. Azt hiszem választ is tudom már az előbbi gondolataimra, kérdéseimre.

Életutadon
A benned élő, tanuló lény vezet,
a játékos szellem,
aki
igazi önmagad.

Lelki-
ismereted
méri önzésed
őszinteségét.

Hallgasd
figyelmesen.


Azért,
hogy szabadon, boldogan élhess,
fel kell áldoznod
az unalmat.

Nem mindig könnyű
ez az áldozat.


Pl. ezt eddig nem értettem, de már értem, és van benne valami...

Hol születtél? Hol van otthonod?

Mit teszel?

Gondolkodj el
e kérdéseken néha, és
figyeld, miként változik,
amit felelsz.

éjjeli gondolatok

Most este megnéztünk egy finn vígjátékot, ami tulajdonképpen egy tanmese volt. Arról szólt, hogy milyen könnyen bedőlnek egyes emberek mindenféle hülyeségnek, s elhiszik azt feltétel nélkül. Meg arról is szólt, hogy nem voltak egyáltalán barátaik a gazdag házaspárnak, illetve azt hitték, hogy barátok, de mikor kiderült, hogy baj van, elhajtották őket. De mikor elszegényedtek, lettek barátaik, akik később segítettek is rajtuk.

Már napok óta (lassan egy hete) a fejemben van egy gondolat, amivel nem tudok igazán mit kezdeni. Mert nincs honvágyam, nem hiányoznak úgy a dolgok, s emiatt rosszul érzem magam, mert úgy érzem, ezzel hátat fordítok mindennek és mindenkinek, ami és aki otthon van (volt?). S ez rossz érzéssel tölt el. Közben pedig tényleg nincs bennem olyan elhatározás vagy késztetés, vagy nem is tudom minek nevezzem, hogy jó akkor most leülök a gép elé, hogy kommunikáljak az otthonlevőkkel. Mert a kapcsolattartás összefügg a számítógéppel, ami előtt egyre kevesebb időt töltök. Csak ilyen félóráim vannak esetleg, amikor egy-egy minibeszélgetésbe belefogok, aztán mindig történik itt valami és akkor nem is figyelek már. Vagy csak be van kapcsolva a gép, és közben itt történnek a dolgok, s szintén nem figyelek, max emailt írok, vagy azt sem normálisan. De még a google readert is heti egyszer nyitom meg, hogy megnézzem, mit írtak a többiek. S ez rossz érzéssel tölt el. Önző kis dögnek érzem magam ezek miatt. Közben pedig a másik hang a fejemben azt mondja, hogy ez a te időd, majd hazamész, és folytatod az eddig megszokott dolgokat, s újra felveszed azt a ritmust, fonalat, mint ami volt előtte. Vagy másikat kezdesz. Csak nem tudom, ha most elejtem a fonalat, fel tudom-e venni később, mikor majd akarom... Kicsit olyan mint... nem is tudom... mintha lenne egy saját kis világom, s abban élnék, s nem érteném a "külső" világot. Nem tudom. Vagy ez csak a szokásos őszi magambafordulás?

2010. november 11., csütörtök

tegnapma

Tegnap elment az egész koliban a net, úgyhogy hanyagoltam a blogírást. Palacsintáztunk, Arthur is itt volt, aztán Marci beállított két észt lánnyal, akik voltak tavaly egy félévet Magyarországon. Utána Anna, Marci, és a két észt lány társaságában elmentünk az egyik kocsmába, beszélgettünk, már megint szóbaelegyedtünk egy finnel.

A mai nap a tegnap estéből kifolyólag kissé szétszórtan indult, aztán helyrerázódtak a dolgok. Bár ma oroszóra közepén kaptam egy orosz !!!!! smst, hogy: szia, hogyvagy, miért nem válaszoltál a hívásra? Mennyire valószínű, hogy az ember oroszórán kap ilyen smst??? :) Este megyünk az egyik finn csoporttársunkhoz a csigatoronyba.

2010. november 10., szerda

naésakkor a tegnapi bejegyzés

Szombaton voltunk Viljandiban, ahol hideg volt, de voltak eperszoborfélék az utcákon, illetve kipróbálhattam végre az észt hintát is. Annyira nem tetszett Viljandi, de lehet neki még egy esélyt adni mondjuk nyáron. :) Volt egy festett fa, ami valami világfa akart lenni. Megnéztük a várromot is. Annyira nem volt izgi a város, úgyhogy csak egy fél napot maradtunk, ebédeltünk a helyi iskolai/egyetemi menzafélén (pelményt! :)), utána jöttünk is haza. Többet nem nagyon tudok róla mesélni, mert nem fogott meg túlzottan.

Múlt hét szerdán megnéztük a facebookról szóló filmet. Vicces volt, mert a mozivászon alsó részét az észt és az orosz felirat töltötte be. Észtországban nemigen szinkronizálnak filmeket. Majd lehet megnézzük magyar felirattal is.

Közben megírtam mindhárom órán a teszteket, oroszból megint támad a következő, de ez vicc, mert kb nem tudok semmit se. :) Bár világmegismerésnek nem rossz.


Ki kéne aludnom magam rendesen.

2010. november 5., péntek

költözés és miegymás

Tegnap reggel átköltöztünk Anettel a másodikról a negyedikre. Kihagytuk Miina óráját, mert nem akartunk fél óra késéssel bemenni. Jó kis szobát kaptunk, szép a kilátás, rálátni teljesen a csigatoronyra. Az tetszik a legjobban, hogy az ágyamban fekve is csodálhatom a felhőket. Ja mert az ablak felőli ágyat foglaltam be. Anett ágyáról a csigatornyot lehet látni. Képeket hozok majd később. :) Tudom, egy csomóval el vagyok maradva. A finn lakótársunk épp takarít, mert ma vagy holnap jön anyukája, s itt lesz egy-két napot, s takarítás közben tökjó finn zenét hallgat. Többnyire rapet. Érdekes, hogy lent a másodikon kongott az egész apartman, amikor valaki valami zajt csapott, vagy akár a szomszéd volt zajos. Itt nem hallani semmit, annak ellenére, hogy ez alapból egy zajos emelet. Eddig még egyszer se volt bekapcsolva a fűtés, mégis többször kellett szellőztetni, mert olyan meleg van itt.

A költözés alkalmából tegnap csaptunk egy görbe estét, aminek az lett a vége, hogy hajnali háromkor még három finn srác társaságában ültünk egy kocsmában. Az egyik rettentő helyes volt, ráadásul vmi repülőgépmérnök. Ari (mert így hívták :)) rávehető volt arra, hogy csocsózzon velünk. Eme tevékenység igen vicces tud lenni, ha az embernek enyhe koordinációs problémái vannak az este során elfogyasztott alkohol következményeként.

Mai terv egyébként az, hogy veszünk csizmát, majd este Triinnél, egy magyarul tanuló észtnél leszünk.

Elvileg ma jön a vízvezetékszerelő az apartmanba, mert gond van a mosogató lefolyójával, pedig mesélték az új lakótársaink, hogy a héten volt már itt, de nem javult semmit a helyzet. Ráadásul fizetni is kell érte.

2010. november 1., hétfő

mostanság

Az előző hét a fordítással telt el, úgyhogy akkor kb. nem is történt semmi. Jórészt a könyvtárban voltunk. Ma volt felelés a szövegből, egész jól ment, rosszabbra számítottam.
Nemsokára elsétálunk az egyik tartui temetőbe, remélem sok mécsest látunk majd, vagy lesz valami érdekesség. Itt már koromsötét van, de a közbiztonsággal nincs gond, csak bizonyos városrészekbe nem ajánlatos menni, mint pl. a koli közvetlen közelében levő panelekkel teli negyed, ami oroszokkal van tele.
Aurél hozott az otthoni menyétektől "képeslapot", amit ők rajzoltak/írtak. Olyan jó érzés volt meglátni az asztalomon az ismerős kézírásokat, rajzfigurákat! :) Köszönöm!
Oroszra végül senki nem megy be, mert senki nem tanult rá, s úgy tűnik, a törökök sem, s ha az olaszok sem mennek, csak a szlávok maradnak. :) Majd csütörtökön pótoljuk. A tanár nem tűnik emberevőnek.
Szombatra azt tervezzük, hogy elmegyünk Viljandiba, de nem lesz hosszú kirándulás, mert kettő után indul is vissza buszunk. Mondjuk a látnivalók száma se túl nagy, tehát bele fog férni az időbe. :) Szerencsére nincs is messze (térképpel szemléltetem):

2010. október 30., szombat

mini párbeszéd

...
- And what's your name?
- Lilla
- Cool. See you later.

Az előbb ez a mini párbeszéd zajlott le egy roppant mély hangú, feltételezhetően angol srác és köztem. Anita szobatársának átalakítóját kereste (ami az angol háromvillás dugót átalakítja kettessé), s jött be a szobába. Azért leledzem egyébként Anitánál, mert a szobatársa hazament egy esküvő kedvéért, illetve Annának ittvan Aurélja, úgyhogy addig kiköltöztem.

borostyán-merevaik-amber


Velem jöttek a käsitööpoodból.

2010. október 26., kedd

workshop











Ma ezeket műveltem a tartui művészeti iskolában. Vinni kellett pólókat, s ott szitázhattunk rá különféle dolgokat. A kék pólón sok macska van, amik sütifélét adnak egymásnak, s a nagy macska teázik. A sötétbordó pólón madár van, ami valami népies motívumot köp, azt a mintát én vágtam ki vékony műanyaglapból. A sima lenvászon lapon próbálhattuk ki a különféle nyomdákat. Nagyon jól éreztem magam. :)

2010. október 22., péntek

csak nem magyarok vagytok?

Ezzel a kérdéssel állítottak meg a Raekoja platson. Anett, Anita és Nóri társaságában mentem át a téren, mentünk túrni. Csevegtünk mindenféle általános dologról, aztán továbbálltunk. Valami kisebbségkutató konferencián vett részt, legalábbis valami ilyesmi rémlik, hogy ezt mondta. :)
Sikerült túrnom egy fehér rövidujjú tunikaszerű felsőt, amin néhány kék pillangó van. :)

Jelenleg Marci, Nóri és Anett társaságában megszálltuk Anitát, akinél ciderezünk.
Az előbb a szemben levő lakásból egy magassarkú cipőben tipegő, szoknyás, kirúzsozott szájú borostás srác jött ki... :)))))
Egyébként az ajtók tárva nyitva, az emberek átmennek egymáshoz, és tök jó a hangulat. Ellenben a második emelettel. Már csak két hét! :)

2010. október 21., csütörtök

fura csütörtök

Reggel feleslegesen keltünk fel, s mentünk be negyed 11re, mert nem volt ma óra. Erről csak mi nem tudtunk, mert múlt hét csütörtökön mondta Miina, azóta pedig senkisem. Anettel nem másztuk meg a dómhegyet, így nagyobb kerülővel mentünk vissza a koliba, ahol is összeszedtük Anitát és az oroszcuccot (Anett a másik észtes órájához való cuccot), majd visszamentünk a kultúrás órára filmet nézni. Ezen a héten a Kevade (Tavasz) c. filmet néztük. Érdekes volt, de kicsit uncsi. Utána nem jöttünk vissza a koliba, hanem beültünk a Hellneri kohvikba, ahol olcsóért lehet ebédelni. Jött Kalle és Aleks is. Oroszra visszamenvén egy lengyel és egy cseh lánnyal kezdtem beszélgetni, majd közéjük ültem le. Marci késett (a lányok nem jöttek), majd mikor a tanár kiosztotta az előző héten beadott szövegeket, Marci kérte volna a mieinket is, de mondta neki a tanár, hogy odaadta nekem. Erre Marci előrehajol, átnéz egy sor ember előtt, s megkérdezi tőlem: ja, hogy te is itt vagy? :)
Kiderült, hogy következő hét után írunk nagydolgozatot. Úgyhogy kissé össze kell szednem a nemlétező orosztudásom.
Egyébként a következő héten észtünk se lesz, viszont Helitől kaptunk 25 oldalnyi észt nyelvű mesét, amit le kell angolra fordítani... Ebből szintén a jövő hét utáni héten hétfőn páros beszámoló lesz. Anettel vagyok párban. Le kell fordítani, idegen szavakat kiírni, plusz fejezetenként nyolc-nyolc kérdést kell alkotni, majd egymásnak feltenni a kérdéseket, s majd hétfőn gondolom Heli is belekérdez (fél óra jut két emberre). És nyááá.

2010. október 20., szerda

első idegennyelvű telefonbeszélgetés

Smst már írtam nem magyarul (angolul és észtül is, meg egyszer talán németül), de telefonon még nem beszéltem eddig nem magyarul.
Egy "átlagember" valami populárisabb nyelven kezdi, mondjuk angolul.
Na, hát Lilla észtül telefonált. Négy egész percet. :) Tök büszke vagyok magamra.

Amúgy egy észt származású, ámde angol anyanyelvű kanadaival beszéltem meg, hogy neki nem jó az előre megbeszélt időpont, mert táncra megy, a rántottázást végül este nyolcra tettünk át, miután megbeszéltük, hogy a holnap sem jó, a hétvégén Oroszországban lesz, és talán csak a jövő hét lenne jó legközelebb.

A negyedikre megyünk, mivel Anett lakótársai nem preferálnák a sok embert, Anna meg Bari nem bírják őket, így hozzánk nem mehetünk, Anitánál pedig nem zavarunk senkit a rákos tojásrántottával. Ja mert most az itteni specialitásunkat készítjük: rákrudas tojásrántotta, mellé saláta, amiben csupán csak paradicsom és uborka található, plusz még mellé tejfölt szoktunk rakni.

Amúgy ez a hívjunk külföldieket (most épp csak a két kanadait) ötlet onnan jött, hogy rohadtul be vagyunk zárkózva a saját köreinkbe, s ez kezd feltűnő lenni mások számára, s egyre kevesebbet szólnak hozzánk, sőt... inkább elkerülnek.

2010. október 19., kedd

ami kimaradt

Vettem a céklaszínű kabátomhoz passzoló piros helkurt (ilyen fényvisszaverős izé, amit a kabátra kell rakni, a legszabályosabban úgy viseli az ember, ha térdmagasságban lengedez a cucc, így sötétedés után kevesebb az esélye, hogy elütnek autóval), amit büszkén viselek, s nagyon tetszik, hogy van ilyenem is. :) Nem lenne hülyeség otthon is bevezetni. A muminosat természetesen nem hordom - az ereklye, viszont lett põderesem is (põder=rénszarvas), amit majd valamelyik táskára rakok rá.
Nemrég beszereztem egy pompomos sapkát is az egyik bevásárlóközpont tömegárucikkeket árusító boltjából, a facebookos képeim között megcsodálható rajtam. Meleg. Terveim között szerepel még valami jó kis kesztyű beszerzése is, de abból inkább valami "folklórmintás" kéne.
Akartam még valami hasonlóan életbevágó dologról beszámolni, de elfelejtettem, mivel (otthoni) Anitámmal beszélgetek gmail csevegőn:

anita: ja meg azt még nem is mondtam, hogy mennyire irigyellek a hóért. tegnap voltam sétálni és pont csak egy kis hó kellett volna a hangulathoz
én: hideg. és karácsonyi hangulata van, ki fogunk égni mire hazaérünk
anita: mármint karácsonyilag?
én: igen
anita: hát, legfeljebb majd tartunk húsvétot. én simán bennevagyok

Tudtam, hogy rá számíthatok. :)
Ja igen. Erről jut eszembe. Utóbbi időben gondolkodtam az emberi kapcsolatokon. Érdekes dolog ám ez. Most hogy kint vagyok, jópáran eltűntek. Ami nem baj, legalább kiderült, mennyire hajlandók intenzíven, vagy kevésbé intenzíven részt venni az életemben. Tündivel beszéltem is (skypeoltunk) erről, s ezzel jól meg is döbbentettem, meg a fekete körmeimmel is. Hogy ez az én életem, nem kötelező részt venni benne, ha nem tetszik. Semmi nem kötelező. És nincs ezzel semmi baj.
Katinka erre azt mondta, hogy én most lázadok. Nem tudom. Anett szerint csak nem vagyok már "szőnyeg". Tényleg lázadok?
Az biztos, hogy változtam, mert a világszemléletem is azt hiszem változott, bár ezt innen belülről nem tudom rendesen meghatározni. Ha máskor nem, otthon kiderül, visszakerülve a "rendes" közegbe. Hát majd meglátjuk. :)

Lassan egyébként kezd tényleg hiányozni egy csomó dolog. Kezdve azzal, hogy átölelhessem anyát, hallgassam nagypapám viccelődését, hogy belefúrjam az arcom Luszil gallérbundájába, vagy hogy Fülikével törődni kelljen, vagy hogy bemenjek egyetemre, a könyvtár, menyétpajtással való városban elveszések, hogy Verushoz sok emeletnyit kelljen lépcsőzni, hogyfelérjek a sokadikra, s aztán menjünk teszkózni. Hiányzik a villamosozás is.
Egyébként abszolút nincs honvágyam. Furcsa, mivel soha nem voltam kolis, meg amikor kicsi voltam, táborba se nagyon mentem, mert hiányzott az otthon. Ehhez képest tényleg így két hónap után sincs honvágyam. Csak ezek (és még sok más minden és mindenki) picit hiányoznak.
Felnőttem volna?

dán város

Azaz Tallinn (Taani linn). :)
Szombaton felkerekedtünk, s majdnem 3 óra buszozás után elértünk a fővárosba. Először a többiek szállására mentünk, mivel csak Anett és én jöttünk haza aznap este. Egyrészt anyagi okokból (olcsóbban jön ki az ember, ha szombaton többször látogat oda, mintha ottaludna egyszer), másrészt a többiek vasárnap megnézték a skanzent, ahova én nem most ebben a hidegben, hanem majd nyáron akarok menni - mert nyáron jövök ide, az már szent. Így is nagyon átfagytam a szombati nap alatt, mikoris bejártuk majdnem az egész óvárost. Nagyon hideg volt, ráadásul a hó is esett. Igyekeztem minél több käsitööpood-ba bemenni melegedni, de a többiek kevésbé díjazták a kézműves(szuvenír)boltok iránti rajongásom. A város egyébként gyönyörű, annyi kis részlet van benne (képek jönnek majd dögivel), hogy ezt nem lehet egy vagy két nap alatt befogadnia a szemnek. Anettel tervezzük, hogy megyünk még minimum egyszer Tallinnba, talán decemberben. Novemberben Rigába szeretnénk menni.
Napközben betértünk a legdrágább, fogjuk rá hogy középkori jellegű étterem/kocsmába, mert hallottuk, hogy finom a mézsör. Jó drágáért vesztegették, de kettessével megosztoztunk rajta. Nagy csalódás ért minket, mivel mindenki valami meleg, édes valamire számított. Ehelyett kaptunk egy nem is finom, hideg sört, amibe belekavartak néhány kanálnyi mézet... Őszintén szólva borzalmas volt. Főleg, mikor a végefelé a csupor alján összecsoportosuló méztől szörnyen édes lett a keserű sör. Brr.
Megnéztük a városfalat, a Pikk Hermannt, viszont a Kövér Margarétához nem mentünk el (mind a kettő torony). Ellenben, mikor átmentünk a Kadriorg parkon, hogy eljussunk a tengerpartra, esetleg a kikötőbe (hogy mekkora hajók vannak ott!!!), teljesen véletlenül rátaláltunk a Dalosmezőre. Méreteit elnézve tényleg hatalmas élmény lehet, amikor sokezer ember összegyűlik itt. Egyszer eljövök ide a Dalosünnepkor is. :) Kb. ennyi volt a szombati nap, s az, hogy nagyon hideg volt.
Következő alkalommal végigjárjuk majd a käsitööpoodokat, de bemegyünk a templomokba is. Most csak az Alexander Nyevszkij ortodox katedrálisba mentünk be, ahol épp belefutottunk egy észt nyelvű kicsi istentiszteletbe. Sajnos nem lehetett fényképezni, de Benedek csinált néhány zsebből véletlenül kikandikáló fényképezőgéppel képet. :) Anettel kb. este 10re itthon is voltunk, aztán még Nórival beszélgettünk hajnali egyig biztos. Anya pedig szegény, aggódott, hogy mivan, mert elfelejtettem írni smst, hogy már megérkeztünk.
Utóbbi időben túlságosan nem volt kedvem géphez ülni, blogolni, de így meg most egy csomó lemaradást kellett behoznom, úgyhogy megpróbálok tényleg rendszeres lenni. Megyek is aludni, hogy holnap friss és fitt legyek.

Ungari Kino - viszonylag hosszan

Először is, amiket megnéztem: Valami Amerika 1-2, Köntörfalak, Bahrtalo! (Jó szerencsét!), Riport, Ünnep, Catherine magánélete, Az úr elköszön, Itt vagyok
Ebből a első négy rendes fim, a többi csak rövidfilm.
Ezeket többnyire egészen késő este, rosszabb esetben éjjel néztük. :)
A filmnapok egy romkocsma-szerűségben zajlottak (Genialistide klubi), amit leginkább a Szimplakerthez tudok hasonlítani, bár ez egy rendes épület, nincs kinti jellege. A felső szinten volt egy nagy terem, ahol voltak a vetítések, majd csütörtök éjjel a táncház is.
Rettentő jól éreztem magam, jó volt magyarnak lenni akkor.
A Köntörfalakat most láttam először, de nagyon tetszett. Vannak benne jó szövegek. :) A Bahrtalo! fura volt, egy erdélyi cigány manusról szólt, s arról ahogy megpróbál mindenből hasznot húzni egy másik manus, aki beleviszi a cigányt minden hülyeségbe. Érdekes.
A rövidfilmekről... nem szoktam ilyeneket nézni, mert egyrészt túl rövidek, furán van bennük a cselekmény, s sokat kell olykor gondolkodni, hogy mit is akartak közölni ezzel. A Riport, s a Catherine magánélete voltak azok a filmek, amiknek több közölnivalója volt, illetve realisztikusabbak is voltak.
A filmnapokra lehetett 200 koronáért pólót venni, amivel minden nap ingyen lehetett bemenni. Sajnos mire első nap odaértem, már nem volt női M-es póló, úgyhogy a tavalyiból kaptam. Először nem tetszett, de már rájöttem, hogy sokkal jobb. :) MA LäHEN UNGARI KINNO felirattal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy megyek magyar moziba. :) Egyetlen szépséghibája, hogy a póló fehér (az idei zöld, s a felirat rajta annyi, hogy UN8ARI KINO).
A táncház nagyon tetszett, nem nagyon voltam még ilyenen. Csak kissé rövid volt, mert a zenekar erősen alkoholos állapotban volt, s hamar feladták a dolgot. Közben előkerültek mari táncosok, akik szintén próbáltak vmi táncházat kreálni, de elég fura volt. Pingvintáncra hasonlított. Miután vége lett az egésznek, még csevegtünk a zenekarral, aztán jöttünk haza. Mondjuk a közösen elfogyasztott egy-egy kupica pálinka igen vidám állapotba sodort minket.
Egyetlen hátránya a filmnapoknak, hogy több óráról is hiányoztunk...

2010. október 18., hétfő

gombócolásról hosszan

Majd jönnek képek is, ha odáig jutok, azok talán beszédesebbek lesznek. Addig is annyit, hogy nagyon finom lett, mind a 300, nagyobb szilva méretű jószág. Szerencse, hogy itt lehet kapni tejfölt (finomabb mint otthon, és zacskóban kapható), túrót (bár egy kicsit más), zsemlemorzsát (mire megtaláltuk!!!), és grízt is. A zsemlemorzsába kevertünk fahéjat is. A legtöbb külföldinek tetszett, sokan fel is iratkoztak a "kérem a receptet" listára, úgyhogy a héten elküldöm nekik a mailt. (Még a végén megtanulok itt főzni. Hála Anettnek. :))
Elég korán keltünk, és elég korán el is kezdtük a gombóc-hadműveletet. Először nagyon híg lett, mivel a legolcsóbb tejfölt választottuk (az ESNesek fizették 500 koronáig a dolgokat), végül a sok gríztől egész rendes lett. Főzés közben kb 3-4 gombócot ettem meg, reggelizni talán egy győri édes jóreggeltet ettem, de annyira nem bírtam volna enni. A nap végén, amikor mentünk az ungari kinora, akkor döbbentem rá, hogy aznap kb nem ettem semmi normálisat.
A Raekoja platson felállítottak egy nem túl nagy, bár annyiranagyon nem is kicsi sátrat, amiben valamivel kevesebb mint tíz nemzetiség képviseltette magát. Ide vittük ki a gombócokat különféle tálkákban, majd tálcára pakoltuk ki őket. Mellé tettünk ki cukros tejfölt, amibe mártogathatták a népek a fogpiszkálóra felszúrt gombócokat. (Hogy mire mi megtaláltuk a fogpiszkálót a boltban, de legalább már tudom észtül: hambatikkud)
Kiragasztgattuk Anna és Bari művét, majd megérkeztek a padok, asztalok is. A portugálok/olaszok rátelepedtek a nagy hangszórókra, úgyhogy csak "kérni" lehetett zenét. Tanulság: a nagyon alternatív, nagyon népi zenét nem kedvelik a külföldiek, viszont a Noxért odáig meg vissza voltak. Ugye ők nem értik a szövegét, a dallama meg tökjó lehet nekik, mivel magyaros, modern, pörgős. Szóval bárkit összehoz a jósors egy külföldivel, hallgattasson vele Noxot. :)
Sok órányi fagyoskodás és álldogálás után hatkor összecsomagoltunk, s leléptünk. Addigra elfogytak a gombócok, s mindenki minimum hússzor elmondta, hogy miből és hogyan készültek. És mártogassa bele a tejfölbe (igen cukros, igen, ez így jó... ugye? mondtam). :)
Este pedig elmentünk Ungari Kinozni, de erről a következő bejegyzésben.

az előző hétről röviden

Az előző hét nagyon zsúfolt volt, de nagyon jó! Volt nemzetközi sátor, ahova 300 db túrógombócot gyártottunk, volt magyar filmnapok, amin sok filmet megnéztünk, táncoltunk is, sőt! Gulyást is ettünk.
Pénteken pihentünk, majd szombaton Tallinnba mentünk, ahol lejártuk a lábunkat a macskaköveken, de jól át is fagytunk, annyira hideg volt.
Az előző hét nagy eseménye, hogy elkezdett havazni...
És akkor most jöjjenek bővebben a dolgok.

2010. október 12., kedd

Magyarország (უნგრეთი,Maďarsko,Ungārija...)

Holnap a Raekoja platson az egyetemi napok keretében lesz egy sátor, ahol különféle nemzetiségek mutathatják meg magukat. Mi túrógombóccal készülünk, zenével és videókkal. Felmerült az ötlet, hogy pulit is lehet majd gyártani (olyat amilyet régen technikaórán tanultam), de végül elmaradt a dolog.
Tegnap este Bari és Anna már megcsinálták a plakátokat, ma befejezték a maradék munkát. Anettel egy A3as papírt teleírtunk országelnevezésekkel (természetesen mindenféle nyelven). Az alap nyelveken kívül odafirkáltam grúzul, japánul, kínaiul, csehül, de walesi nyelven is.
Túrógombóc okán Anett, Anita, Marci és én kihagyjuk a holnapi óráinkat, s kora reggeltől gombócolunk, majd kettőre kivisszük a cuccokat a térre, ahol remélhetőleg már lesz sátor, meg asztal, meg minden. Négykor pedig a lányok is csatlakoznak hozzánk.

2010. október 11., hétfő

Tere hommikust! (Jó reggelt!)

6:30-kor erre ébredtem fel:
The lion sleeps tonight
Ma kezdődtek itt az őszi tartui egyetemi napok. Úgyhogy idejöttek a kolihoz hangszóróval, s egy fura rókának beöltözött valaki is volt itt egy tucat ugrándozó egyetemista mellett. :) S mivel az első emeleten van a szobánk pont a bejárat fölött, sikeres volt az ébresztő...
Videó és fénykép később jön, most inkább megpróbálok visszaaludni. :)

2010. október 10., vasárnap

fekete körmök


Anett lefényképezett a múltkor. (Egyébként most már lila színben pompáznak...)

idő

Katinka: aazta, hogy lett fél 12?
én: úgy, hogy itt már fél 1 van

mályvacukor sütés


Tudjátok, van ez a habszerű cukor, ami rettentő édes, s engem a vattacukorra emlékeztet, csak ez hab formátumban van. Nóri hozott most este le egy zacskóval, s már régóta fúrta az oldalunkat a kíváncsiság, hogy a hülye amerikaiak a filmekben mindig ilyet sütnek, s ez milyen is lehet, úgyhogy megnéztük youtube-on a videót, hogyan készül, s annak példájára nekiálltunk mi is. A végeredmény nem lett teljesen hasonló, de egyszer ki kellett próbálni. :) Rettentő jót nevettünk rajta.

2010. október 8., péntek

Klass / Az osztály

Tegnap a kultúrás órán a Klass című észt filmet néztük meg. Nagyon nagyon jó film, nagyon nagy tükör ez a társadalomnak, és rohadtul elgondolkodtató, hogy mik történnek.
Az alapsztori az, hogy egy osztályban vannak menők, akik egy nemmenőt folyton piszkálnak, terrorizálnak. Egy új srác a védelmébe veszi a nem menőt, ezért őt is kiközösítik, s ez a terrorizálás egész addig ment el, hogy a segítő torkának kést szegeztek, hogy orális szexre kényszerítsék az alapból kiközösítettel. Ezek után a két megszégyenített srác "kölcsön veszik" a béna srác apjának vadászfegyvereit, majd bemennek az iskolába ebédszünetben, s lelövik azokat, akik bántották őket. A film utolsó fél órája lelkileg nehezen feldolgozhatóvá teszi az egész filmet.
Néhány link és videó, ami jobban megvilágítja a dolgokat, mert engem is annyira megrázott az egész, hogy többet nem tudok róla írni:
zene
előzetes (nincs benne olyan erőszakos rész) angol felirattal, de akik nem értenek angolul, szerintem azoknak is átjön a lényeg
összeállítás a filmből (akik a minimális erőszakot nem bírják, ne nézzék meg, de a filmhez képest ez piskóta)
magyar nyelvű összefoglaló/kritika a filmről (nem olvastam még el az egészet, de jónak tűnik)

2010. október 6., szerda

próbáljunk ki új dolgokat Észtországban...

...projekt keretében befestettem a körmeimet feketére. Vicces, mert olyan érzésem van, mintha nem is az enyémek lennének. :)

egy eredményes nap

Ma majdnem elaludtam Miina óráján, pedig érdekes volt. Bementünk a dóm romjai előtt még a hegyen levő kis izébe, ahol nagyon finom levest ettem, s nem is volt drága. Heli órája jó pörgős volt, nehezedik lassan a dolog, de értem és tudom követni. :) Óra után elmentünk nekem angol-észt észt-angol kisszótárt venni, ami egy nagyon jó kis szótár, nem is óriás, de mégsem olyan pici, hogy ne legyenek benne a megfelelő szavak. Szóval nagyon örülök neki. Sokkal könnyebb lesz így tanulni, plusz az órán is hasznos lesz majd. :) Elkezdtem az ajándékok beszerzését is, s egész jól állok. Plusz ráleltem a boltban egy muminos helkurra (fényvisszaverő izé), úgyhogy levadásztam. :)
Vettünk a boltban kását, hogy ma este megcsináljuk. Jelenleg próbáljuk ehetővé tenni az áfonyás kásánkat. Jó illata van. Lehet, rászokunk. :)

2010. október 5., kedd

beszédtémák és költözés

Ma egy török lánnyal a vallásról, a történelemről és az iskolarendszerről beszélgettem. Szintén ma, azaz tegnap két lett lánnyal nyelvtörőket soroltunk egymásnak, s a nyelvekről beszélgettünk.
Egyre jobban tetszik (ha még nem írtam volna elégszer) ez a nemzetközi környezet. :) De tényleg. Hol a csudában beszélgetnék én lettekkel éjfél körül egy konyhában?

Egyébként költözöm fel a negyedik emeletre november negyedikén, amikoris Anettel kerülök majd egy szobába. A negyedik emeleten kb. csak külföldiek vannak, s az a legnemzetközibb, legtársaságibb emelet. Mondjuk másfél hónapot töltünk csak ott, de fő a változatosság. :) Legalább nem fogjuk megunni.

Peipsi järv

Szokásos szombati kirándulás ezúttal a Csúd-tó partjára vezetett minket. Nehezen jutottunk dűlőre, melyik kisebbnél kisebb városnak nevezett faluszerű településre menjünk, míg végül a buszmenetrend eldöntötte a dolgot. Először ellátogattunk Alatskivibe, ahol egy kastélyt terveztünk megnézni, amiről kiderült, hogy zárva van, mert már téli nyitvatartásban üzemel, tehát csak akkor van nyitva, ha szólunk előtte, hogy megyünk. Körbejártuk, majd egy ösvényen elindultunk, hogy a terveink szerint gyalog eljussunk Kallaste városkába, ahol az a szép fal található közvetlen a tó partján. Benedek utánanézett és 9 kmnél valamivel kevesebb utat talált. Lejártuk a lábunkat, de nagyon jó volt sétálni. Kallastében lementünk a tópartra, ott kb. egy órát eltöltöttünk, majd megkerestük a buszállomást (ami jól álcázta magát, mert nem annak nézett ki ami). Még elsétáltunk egy kicsi terecskéig, majd vissza, s jött is a busz. Túl sok minden nem történt a nap során, mivel a jó részét a nagy semmiben sétálva töltöttük, közben talán a partitivus használatáról beszélgettünk, s próbáltunk észtül is kommunikálni az egyszem finn lánnyal, akit Marci hívott el a MaKi-ra. (Magyarok Kirándulása :) Benedek találmánya)

2010. október 1., péntek

rossz filmek napja

Ez alkalommal talán fél vagy háromnegyed órával tovább bírtam a Gyalog galoppot mint régen, amikor először kellett néznem. Gyanítom, hogy azért, mert most az ölemben volt a laptop, s kevésbé figyeltem a filmre, mert beszélgettem és a neten böngésztem.
Ez alkalommal azért ültem le a film elé, mert a többiek imádják, s mondták, hogy próbáljam meg végignézni. Hát nem jött össze. :)

Déltől kezdődött a magyarul tanuló észteknek egy óra, amire bementünk. A fehér ló fia rajzfilmet néztük, ami elég fura volt. Gyerekeket nem köti le, az biztos. Az általános iskolai olvasókönyvből olvasott történet jobban megmaradt, s jobban is tetszett.
Hétszűnyű Kapanyányimonyók. :)

ma esti zene

2010. szeptember 30., csütörtök

BuddyNetwork nyitóparti...

... volt tegnap, ahol találkozhattunk az emberkéinkkel, akikkel egymást fogjuk(?) tanítani az adott nyelvre. Egész hamar odaértünk Anettel és Marcival, kaptunk papírkát, amin a buddynk neve is szerepelt, majd a sok ember között keresgélni kellett, hogy eljött-e egyáltalán. Először nem találtuk meg őket,bár Marci egész hamar rátalált a sajátjára. Anettel tovább keresgéltünk, majd a kedves tekintetű német sráccal beszélgetvén ráakadtam a sajátomra. Egy nagyon magas, szemüveges srácra, akit Arthurnak hívnak. :) Közben volt egy hülye játék, hogy "ez a mosoly mindenkié, add tovább" mondatot fordítsuk le minél több nyelvre. Így kerengtünk az emberek között, hogy különféle nyelven leírják nekünk a mondatot. A lényeg, hogy közben ráakadtunk egy kínai lányra, akit a kocsmatúrán ismertem meg, s mivel Arthur korábban kínaiul tanult, leállt vele beszélgetni, én meg elfelejtődtem. Évekkel ezelőtt magyart akart tanulni, de nem fért be a csoportba, így kínait tanult. Úgyhogy a többiek fele irányultam, de közben elkezdtem csevegni egy Piret nevű lánnyal, és megdöbbentően folyékonyan beszéltem vele is, előtte Arthurral és azelőtt Timoval is.
Arthur egyébként eltűnt, utána már nem is láttam, emailcímet nem cseréltünk, telefonszámot sem, s facebookon sem találom... Remek.
Amúgy jó volt a buli. :)