Tegnap reggel átköltöztünk Anettel a másodikról a negyedikre. Kihagytuk Miina óráját, mert nem akartunk fél óra késéssel bemenni. Jó kis szobát kaptunk, szép a kilátás, rálátni teljesen a csigatoronyra. Az tetszik a legjobban, hogy az ágyamban fekve is csodálhatom a felhőket. Ja mert az ablak felőli ágyat foglaltam be. Anett ágyáról a csigatornyot lehet látni. Képeket hozok majd később. :) Tudom, egy csomóval el vagyok maradva. A finn lakótársunk épp takarít, mert ma vagy holnap jön anyukája, s itt lesz egy-két napot, s takarítás közben tökjó finn zenét hallgat. Többnyire rapet. Érdekes, hogy lent a másodikon kongott az egész apartman, amikor valaki valami zajt csapott, vagy akár a szomszéd volt zajos. Itt nem hallani semmit, annak ellenére, hogy ez alapból egy zajos emelet. Eddig még egyszer se volt bekapcsolva a fűtés, mégis többször kellett szellőztetni, mert olyan meleg van itt.
A költözés alkalmából tegnap csaptunk egy görbe estét, aminek az lett a vége, hogy hajnali háromkor még három finn srác társaságában ültünk egy kocsmában. Az egyik rettentő helyes volt, ráadásul vmi repülőgépmérnök. Ari (mert így hívták :)) rávehető volt arra, hogy csocsózzon velünk. Eme tevékenység igen vicces tud lenni, ha az embernek enyhe koordinációs problémái vannak az este során elfogyasztott alkohol következményeként.
Mai terv egyébként az, hogy veszünk csizmát, majd este Triinnél, egy magyarul tanuló észtnél leszünk.
Elvileg ma jön a vízvezetékszerelő az apartmanba, mert gond van a mosogató lefolyójával, pedig mesélték az új lakótársaink, hogy a héten volt már itt, de nem javult semmit a helyzet. Ráadásul fizetni is kell érte.
Pöttömkénk!Érezd nagyon jól magad a IV.-en,remélem itt jobb lesz,mindenféle szempontból!
VálaszTörlésA szerelőnek,meg meg kellene magyarázni,hogy csak akkor fizettek,ha jól megcsinálja,mert különben ítélet napig fizethetitek!:))))))
óóóóóóó ;)
VálaszTörlésDrága Pöttöm! Töltsél el nagyon kellemes napokat, ill. inkább éjszakákat a IV. emeleti szobátokban. Szépen lassan telik az idő, eljön a hazatérés napja.
VálaszTörlés