2010. október 18., hétfő

gombócolásról hosszan

Majd jönnek képek is, ha odáig jutok, azok talán beszédesebbek lesznek. Addig is annyit, hogy nagyon finom lett, mind a 300, nagyobb szilva méretű jószág. Szerencse, hogy itt lehet kapni tejfölt (finomabb mint otthon, és zacskóban kapható), túrót (bár egy kicsit más), zsemlemorzsát (mire megtaláltuk!!!), és grízt is. A zsemlemorzsába kevertünk fahéjat is. A legtöbb külföldinek tetszett, sokan fel is iratkoztak a "kérem a receptet" listára, úgyhogy a héten elküldöm nekik a mailt. (Még a végén megtanulok itt főzni. Hála Anettnek. :))
Elég korán keltünk, és elég korán el is kezdtük a gombóc-hadműveletet. Először nagyon híg lett, mivel a legolcsóbb tejfölt választottuk (az ESNesek fizették 500 koronáig a dolgokat), végül a sok gríztől egész rendes lett. Főzés közben kb 3-4 gombócot ettem meg, reggelizni talán egy győri édes jóreggeltet ettem, de annyira nem bírtam volna enni. A nap végén, amikor mentünk az ungari kinora, akkor döbbentem rá, hogy aznap kb nem ettem semmi normálisat.
A Raekoja platson felállítottak egy nem túl nagy, bár annyiranagyon nem is kicsi sátrat, amiben valamivel kevesebb mint tíz nemzetiség képviseltette magát. Ide vittük ki a gombócokat különféle tálkákban, majd tálcára pakoltuk ki őket. Mellé tettünk ki cukros tejfölt, amibe mártogathatták a népek a fogpiszkálóra felszúrt gombócokat. (Hogy mire mi megtaláltuk a fogpiszkálót a boltban, de legalább már tudom észtül: hambatikkud)
Kiragasztgattuk Anna és Bari művét, majd megérkeztek a padok, asztalok is. A portugálok/olaszok rátelepedtek a nagy hangszórókra, úgyhogy csak "kérni" lehetett zenét. Tanulság: a nagyon alternatív, nagyon népi zenét nem kedvelik a külföldiek, viszont a Noxért odáig meg vissza voltak. Ugye ők nem értik a szövegét, a dallama meg tökjó lehet nekik, mivel magyaros, modern, pörgős. Szóval bárkit összehoz a jósors egy külföldivel, hallgattasson vele Noxot. :)
Sok órányi fagyoskodás és álldogálás után hatkor összecsomagoltunk, s leléptünk. Addigra elfogytak a gombócok, s mindenki minimum hússzor elmondta, hogy miből és hogyan készültek. És mártogassa bele a tejfölbe (igen cukros, igen, ez így jó... ugye? mondtam). :)
Este pedig elmentünk Ungari Kinozni, de erről a következő bejegyzésben.

5 megjegyzés:

  1. Jééézus, CUKROS túrógombóc *haj égnek áll*
    Ill. cukros tejföl.
    Huhh.

    Tuudom, általában szoktak rá tenni porcukrot, de nekem a túrógombóc sós (jó, nem kifejezetten, csak tésztába teszek picit, de hogy nem édes, az tuti).

    Azért ide tehetnéd a receptet, én tejföl nélkül, kevés tojással készítettem eddig a tésztáját.

    VálaszTörlés
  2. Ott árulnak Győri Édes Jóreggeltet?

    VálaszTörlés
  3. Nem, ezt még otthonról hoztam. Bár lehet itt kapni győri édes kismackót, meg jóreggelt szerű izét is, meg mogyi termékeket, meg bort, meg ilyesféléket.

    VálaszTörlés
  4. nem piszkálásképpen, de szerintem a külföldieknek tetszettek a többi zenék is, én nem vettem észre különösebb érzelmeket rajtuk a nox alatt :)

    VálaszTörlés
  5. Jó lehetett a nyüzsgés a gombócok körül!!(csak nehogy úgy megszeressék,hogy állandóan gyártani kelljen!!):))))))

    VálaszTörlés