2010. december 2., csütörtök

hirtelen jött ötletek napja?

az egyik finn lány gondolt egyet ma, s készített sajttortát, ami finom volt, de fura. mi sokáig tanakodtunk. hogy menjünk-e, míg végül egye fene, elmentünk. itt összefutottam egy kínai lánnyal, akivel szeptemberben még kocsmatúrán beszélgettem, megbeszéltük, hogy pénteken majd találkozunk. aztán eljöttem erről a sajttortázásról, mert annyira egyébként nem volt jó az esemény, hajat is mostam, már egy jóideje pizsamában gubbasztottam az ágyamon, mikor Bari feljött, hogy menjünk már el bulizni. végül fél tizenkettőkor neki is indultunk az estének, de én elég hamar feladtam. alkohol nélkül se nem tudok feloldódni, hogy élvezni tudjam a táncikálást, másrészt meg a torkomat és a szememet is csípte a füst, harmadrészt unatkoztam már.
legalább a tanulság megvan: a már pizsamás Lilla nem megy legközelebb sehova. :)

6 megjegyzés:

  1. Szia, jó mosolyogtam a pizsamás est utáni buliról. Igen, ha már egyszer átadja magát az ember a pihenésnek, nehéz útnak indúlni, nincs már meg az az igazi hangulat. Nem baj, majd legközelebb jobban sikerül.

    VálaszTörlés
  2. csak annyit, h sztem elég nagy gond, ha alkohol nélkül nem bír vki feloldódni...

    VálaszTörlés
  3. Nem baj Pöttömkénk,tanultál megint.Ha már pizsiben vagy maradj is abban,mert az már nem az igazi!!:-)))))

    VálaszTörlés
  4. barátok társaságában nem kellene nehézséget okozni a feloldódásnak, csak előbb definiáljuk, kinek mit jelent a barátság
    szerintem annyira nem nehé dolog felülemelkedni azon, hogy a zene nem a legjobb, az ottlévő emberek meg nem 3diplomás zsenik :)
    és előző nap megbeszéltük, hogy elmegyünk, csak valahogy mindenki inkább lemondta, valamit tenni kellett :P

    VálaszTörlés
  5. hm, erre az alkoholos dologra én is akartam reagálni, csak elfelejtettem. ha nem érzed jól magad egy közegben alkohol nélkül, akkor minek erőltetni, nem? legalábbis szerintem, ha alkohol kell hozzá, akkor a "jól érzem magam" nem is állja meg igazán a helyét, mert tulajdonképpen az alkoholt érzem jól és nem magamat... ha érted, mire gondolok. :)

    VálaszTörlés