2010. augusztus 26., csütörtök

augusztus 24.

(ctrl c ctrl v)
Litvániában egy örmények által üzemeltetett motelban szálltunk meg, ahol iszonyat nagy, gonosz kinézetű pókok voltak. A mi szobánkban három is volt. Kettőt még este kiraktunk, de egy bennmaradt, és otthoni idő szerint hajnali kettőkor Marcin átgyalogolt, aki igen hangos káromkodásával felébresztett minket. :)
Kora reggel indultunk tovább, így Lettország határát délelőtt már át is léptük. Riga belvárosán keresztülmentünk, ahol nagy dugó volt valami útépítés miatt. Kimentünk a tengerhez (bár most nem tudom, hogy az Riga külvárosa volt-e, vagy egy másik település, de inkább utóbbi), ahol a hosszú, homokos tengerpart látványa fogadott minket. Cipőt, zoknit le, nadrágszárat fel, és belesétáltunk a tengerbe. Először nagyon hideg volt, de meg lehetett szokni, gyűjtöttem csigaházakat és kagylóhéjakat is. Mivel odáig nem lehetett elmenni kocsival, csak egészen messze a parttól tudtunk csak megállni, vissza is kellett sétálni, mezítláb. Az úton, ahol már abszolút nem fenyegetett a talpelvágás veszélye (törött tengerparti kagylóhéjakra, csigákra gondolok), ott sikerült sarokkal belelépnem egy borsónál valamivel kisebb üvegszilánkba... de már nem olyan vészes.
Jelenleg még mindig Lettországban autózunk, tartunk Tartu felé, nemsokára Valgánál elérjük az észt határt. Remélem Reettel (észt tanárunk) sikerül találkozni, mert ma ott lesz a városban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése