BuddyNetwork nyitóparti...

... volt tegnap, ahol találkozhattunk az emberkéinkkel, akikkel egymást fogjuk(?) tanítani az adott nyelvre. Egész hamar odaértünk Anettel és Marcival, kaptunk papírkát, amin a buddynk neve is szerepelt, majd a sok ember között keresgélni kellett, hogy eljött-e egyáltalán. Először nem találtuk meg őket,bár Marci egész hamar rátalált a sajátjára. Anettel tovább keresgéltünk, majd a kedves tekintetű német sráccal beszélgetvén ráakadtam a sajátomra. Egy nagyon magas, szemüveges srácra, akit Arthurnak hívnak. :) Közben volt egy hülye játék, hogy "ez a mosoly mindenkié, add tovább" mondatot fordítsuk le minél több nyelvre. Így kerengtünk az emberek között, hogy különféle nyelven leírják nekünk a mondatot. A lényeg, hogy közben ráakadtunk egy kínai lányra, akit a kocsmatúrán ismertem meg, s mivel Arthur korábban kínaiul tanult, leállt vele beszélgetni, én meg elfelejtődtem. Évekkel ezelőtt magyart akart tanulni, de nem fért be a csoportba, így kínait tanult. Úgyhogy a többiek fele irányultam, de közben elkezdtem csevegni egy Piret nevű lánnyal, és megdöbbentően folyékonyan beszéltem vele is, előtte Arthurral és azelőtt Timoval is.
Arthur egyébként eltűnt, utána már nem is láttam, emailcímet nem cseréltünk, telefonszámot sem, s facebookon sem találom... Remek.
Amúgy jó volt a buli. :)

áthall(gat)ás

Marci Anették konyhájában hagyta az mp3 lejátszóját, amit aztán fogtam, bekapcsoltam, azóta hallgatom. Fura érzés, ha más zenedobozába belehallgat az ember, s elég sok, a sajátjához hasonlót hall benne. Főleg ha az első zene, ami bekapcsolás után elindul, az Amelie filmzenéje.

Pärnu

Tegnap fél hat körül keltünk, hogy elérjük a hetes buszt, ami Pärnuba indul. Szokásos "Marci késik és várni kell rá"t meguntuk, így a lányokkal elindultunk a buszállomás felé. Benedek közben hívott, hogy az első reggeli busz hét után lenne csak, az utolsó éjszakai pedig hatkor ment el, úgyhogy ők most végigfutják a várost, hogy odaérjenek. Végül a legeslegutolsó pillanatban befutottak, majd a buszvezető először nem akarta őket felengedni a buszra, mondván, már indulni kell, de szerencsére mégsem volt annyira szőrösszívű a manus. Közben már Marci is befutott.
Tíz előtt nem sokkal megérkeztünk Pärnuba, s az első hely, ahova mentünk, az a helyi pláza volt. Csak tízkor nyitott, úgyhogy várni kellett. Megkérdeztem észtül a takarítónőt, hogy hol a wc, erre az oroszul válaszolt... Többiek bementek még a boltba vmi élelmet venni.
Fél kettőkor jutottunk ki a tengerpartra, előtte bejártuk a várost. Voltunk piacon is, ahol nagyon finom áfonyás-túrós sütit ettünk. Volt aki inkább a fagyit választotta. Pärnu nagyon szép város, főleg nyáron látogatnak ide az emberek a strand miatt, s többször éreztem azt, hogy valamelyik balatoni város észt változatában sétálok. :)
A nap többi részét a tengerparton töltöttük. Voltak fura hintafélék is. Az egyik olyasmi mint a libikóka, csak lógni kell rajta. Az annyira nem tetszett, kicsit rémisztő, amikor azt érzi az ember, hogy úgy repül a levegőbe, hogy közben kapaszkodik és lóg. Egy idő után különvonultam, mp3lejátszóval, zenével együtt, merengeni. Annyira jó érzés volt a tengerben bokáig/térdig gázolni, olykor beletúrni a lábujjaimmal a homokba, különféle mintákat rajzolni bele, vagy csak sétálni, hallgatni a tenger zúgását, sétálni a buckákon.
Egy rakat fényképet készítettem. A képek feltöltésénél igyekeztem mérsékelni magam, hogy ne csak vízvízvízhomokhomokvízvíz legyen. :)
Szóval nagyon jó volt Pärnuban. Az biztos, hogy ide vissza akarok jönni egyszer nyáron is. Egyrészt mert biztos jó lehet a tengerben fürödni, másrészt pedig szeretnék még merengeni.
Igazából nem is nagyon tudom rendesen megfogalmazni a tegnapi napot, mert a tengerparti elmélkedést egyrészt nem tudnám elmondani, másrészt nem is nagyon akarom.

Mai program: tanulás. Holnap és holnapután is írunk nagydolgozatot.

az elmúlt hétről

A kultúrás órán ezen a héten filmet néztünk, mégpedig a Viimne reliikvia című '69es remekművet. Tipikusan az a film, amit otthon ünnepnapokon kora délutánonként szoktak vetíteni. A lényege az, hogy ez egy szerelmi történet, a középkorban játszódik, a nő beleszeret az idegen manusba az erdőből, de közben a nemes már feleségül akarja venni, aki természetesen egy idióta. Sok-sok bonyodalom és szenvedőzés után összejönnek, s boldogok lesznek. :)
Szerda este volt az Estonian National Evening, amire észt nemzeti színekbe öltöztünk. (Képek a szeptemberi hétköznapok mappában.) Annyira nem volt jó mint vártuk... sőt, kicsit elszúrták a szervezést. Pl. nekem nem jutott már trikolor szalagocska, amit az érkező emberek karjára kötöttek, pedig kb. az első ötvenben ott voltam. A hely túlzsúfolt volt, tömeg volt, tolongás, a "szórakoztatás" része se volt túl jó. Utána a lányokkal elmentünk az Atlantisba, mert Anett hozott reklámcetlit, miszerint ingyenes a héten a lányoknak a belépés. Így hát bementünk, de nem volt ott senki és semmi, úgyhogy csak meglátogattuk a mosdót, ahol lefényképeztük magunkat a tükörben. Ha Anna telefonja is úgy gondolja majd, s csatlakozik a számítógéphez, lesz rólunk kép. :) Utána még próbálkoztunk valami más helyet keresni, de nem sikerült, úgyhogy inkább hazajöttünk.
Későn feküdtünk le, ráadásul előtte nap Annával hajnali fél négyig beszélgettünk. (háromkor a növényekről...) Úgyhogy eléggé fáradtak voltunk csütörtökön. Este nem mentünk sehova, végül megnéztük a Karib-tenger kalózai első részét, s hárman megettünk fél kiló chipset... Utána nagy örömömre végre le tudtam tölteni KT Tunstall új albumát. :) Katinkának elküldözgettem emilben a dalokat, majd kidőltem aludni.
Ma nem mentünk török néptáncot nézni, mert Merve félretájékoztatta Anettet az időpontról, de voltunk túrni, találtam is egy piros bolerót, átszámítva kevesebb mint 700 forintért. Majd késődélután ellátogattunk a kaubamajába, ahol európai nyelvi nap volt, sok standdal, ahonnan egy rakat kiadványt hoztunk el, kaptunk kirakót is, de kaptunk vászonszütyőt is.
Jelenleg a konyhában ülünk, s vinnyogva röhögünk... lehet, menni kéne aludni, mert holnap fél hatkor kelünk, hogy a hétkor a Pärnuba induló buszt elérjük.

plasztik tündér kiegészítés

Tarzan and Jane kimaradt, pedig... hé mánki, get fánki, hé Csíta get banana. A videót is ajánlom mindenkinek

plasztik tündér

Mivel sikerült olyan emberekkel együtt kijönnöm Észtországba, akik nem unalmasak (tehát nem teljesen normálisak), sokféle hatás ér. Többek között van ugye a youtube, ahol sok-sok videó található, s innen bővebb értelemben vett lakótársaim előszeretettel szednek elő furábbnál furább (általam korábban nem hallgatott) zenéket, videókat. Jöjjön a szeptemberi, teljesség igénye nélkül készült "mini besztof". Az első és az utolsó videó magyar, s csak hülyeségből megy, a másik kettő igen kedvelt partizene az itteniek körében, mi meg már megszoktuk... :)

hosszú hétfő

A hosszú hétfő úgy kezdődött, hogy reggel fél kilenckor csörgött a telefonom ébresztője, majd egy szundi (10 perc) után fel is keltem. Összeszedtem magam, kijöttem reggelizni, készítettem szendvicset (aztán jól itthon is hagytam), majd úgy fél 10 körül elindultunk az órára. Reggel általában meg szoktuk nézni az ilm.ee oldalon, hogy hány fok van odakint, mert soha nem lehet tudni... kilencet írt az oldal, úgyhogy jól felöltöztünk, erre kilépünk, hétágra süt a nap, és melegünk volt! Úgy tűnik átállt a hőérzékelőnk az itteni időjárásra. :)
Ma az önkifejezős órával kezdtünk, ráadásul dupla óra volt ebből, s Heli bár aranyos tud lenni, nem a szívünk csücske. Ma adott egy bazi nehéz szöveget valami híres házaspárról, akik kávézót nyitnak Tallin óvárosában... ott kezdődött a probléma, hogy tele volt idegen szóval, s bár a feladat nem a szóról szóra fordítsuk le a szöveget volt, hanem hogy értsük nagyjából meg, nem ment, mert nem értettünk belőle egy kukkot sem. Természetesen szótára sem volt mindenkinek (nem is szólt előre, hogy kellene). Egyébként tervezek majd valami kisebb angol-észt & észt-angol szótárat beszerezni, mert hasznos lenne. Benézek előbb antikváriumba, hogy lehet-e ott olcsóbban kapni.
Háromnegyed óra szünet szokott lenni ilyenkor a nyelvtanos óra előtt, úgyhogy (mivel itthagytam a koliban a szendvicsem) visszamentem Anna társaságában a Raekoja plats melletti pékségbe "rosina korp"ot venni. A nyelvtanos órán a számokat, az évszakokat, a hónapokat, napokat és ilyesféléket vettünk. Körbekérdeztük, hogy kinek mikor van a szülinapja. :) Van a csoportban egy finn, orvostudománnyal foglalkozó manus, aki asszem itt az egyetemen is most tanít, s neki holnap lesz a szülinapja, ezért a holnapi órán megtanuljuk, hogy van a boldog szülinapot dalocska észtül. :)
Úgy terveztem, hogy a több mint két órányi szünetben orosz előtt beülök az Ülikooli Kohvikba, s oroszozom, de a lányok rábeszéltek, hogy jöjjek vissza, csinálunk zacskós levest. Végül gombakrémleves volt ebédre, plusz vadásztam krumplisalátát a boltban.
Itt a krumplisalátában van a krumpli mellett minden (pl. répa, borsó, uborka, hagyma is, s ezekkel együtt is kartulisalat néven fut a dolog). Érdekes, hogy egy dobozka saláta az otthonihoz képest egész olcsó. Szerintem rá fogok szokni. Ebéd közben tovább rajzolgattam az este elkezdett orosz hieroglifákat.
Este hatra visszamentünk a Näituséba oroszra, bár a többieknek nem nagyon volt kedvük hozzá. Már óra előtt előjött a lányokon a szokásos bolondság. Rajtam is kijött már az óra végére a fáradtság, úgyhogy kevésbé fogott az agyam.
Többiek mondogatják, hogy meg fogunk bukni, mert ez a nyelv olyan nehéz, meg későn van az óra... én még reménykedem, hogy ez majd javul. :)

Tegnap este nem sokkal a blogbejegyzés után sikerült rátalálnom egy megfelelő magambafordulásra, márpedig arra, hogy az ágyamban ülve, Amelie zenéjével a fülemben orosz hieroglifákat rajzolgatok, tanulva a szavakat és az írást (kézírást is). Egyébként vicces, mert a T-t nem T-nek írjuk, hanem olyan pínek, aminek a két szára között van még egy vonal, a kisbetűje pedig írás szerint úgy néz ki mint az m, a nagy D D, viszont a kicsi az g... Furán tudathasadásos állapotba kerül tőle az ember. Egyébként már egészen kezdem megszokni... csak kiejteni nem bírom ezeket a g-gyá, s-sz-zs-c-r-sz-ju-kat. :)

Szerdán lesz az Estonian National Evening, ahol "plusz pont jár", ha észt színekben (fekete-kék-fehér) megy az ember, úgyhogy kapok kölcsön Baritól egy fehér felsőt. Végül rá lettem beszélve egy combközépig érő fekete kord rövidszoknyára (a "vállald a lábad" project keretében) is, ami szintén Barié. A harisnyám és a sálam sötétkék lesz.

A fürdőszobában az elmúlt héten katasztrofálissá fokozódott a zuhanyzó lefolyójának állapota, de ma estére már megjavult, minden jel szerint az ukrán lány szólhatott lent a portán, s intézkedtek az ügyben.

Jelenleg (így közel a 11hez) KT Tunstall üvölt a fülemben, sajnos még a japánok nem tettek fel letölthető albumot, úgyhogy arra még néhány napot várni kell. :)
Zeneileg az eddig ismert számok egészen jól passzolnak ehhez a félévhez, remélem a többi is, s majd ezt hallgatva újra Észtországban érzem majd magam. :)
S jöjjön akkor a zene, ami dallamilag abszolút passzol:

hiány

Kezdem egyre rosszabbul viselni az összezártságot. Nekem hiányzik az, hogy ne kelljen nap mint nap állandóan másokhoz alkalmazkodni. Bár megpróbálom a lehető legjobban megoldani azt, hogy legyen "saját terem", de még így sem az igazi. Hiányzik az, hogy feltöltődjek saját kis magányomban.
A saját tér alatt nem csak azt értem, hogy nincs hely, ahova visszavonulhatok és kicsukhatom a világot, hanem az, hogy a többiektől nem olyan egyszerű különvonulni, főleg úgy, hogy ugyanazokra az órákra járunk, egy lakásban vagyunk, együtt szervezzük a programokat. S annak ellenére, hogy ez tökjó, és rengeteg pozitív oldala van, mégis azt érzem, kezdek így lassan egy hónap után "megfulladni" a sok-sok közösben.
Remélem elmúlik... vagy megszokom.

játékmúzeum

Mai napra az ESNesek szerveztek egy kirándulást Taevaskodába, ki a természetbe, sétálni, gombát szedni, így Pärnu egy hetet ugrott. De mivel mára nem mondtak túl szép időt, s nekem nem volt kedvem ázni-fázni, nem mentem. Helyette mentem játékmúzeumba, Anettel együtt, aki szintén nem akart menni kirándulni. Először betértünk a Jaani kirikbe, körbejártuk az egész templomot mire ráakadtunk a bejáratra. Bent a templomban egy mufurc manus volt a "jegyszedő". Igazából a belépés ingyenes, csak fotójegyet kellett váltani. Belülről elég hatalmas, de nincs túldíszítve, csak néhány részt tudtak rendesen helyreállítani.
Ezután elmentünk a játékmúzeumba, ahol három és fél órát töltöttünk el. Társasoztunk, kirakóztunk, memoriztunk, dominóztunk, végignéztük az összes játékot, majd bementünk a játszószobába, ahol tűnemezeltem egy fura nyulat, meg két bogyót, ami fülbevaló lesz majd. Majd otthon lehet tovább folytatom eme tevékenységet, mert megtetszett. A múzeum nagyon barátságos, otthonos hely, kár, hogy ilyen nincs otthon. A játszószoba is jól fel van szerelve (van benne konyharész, nagy asztal, polcok, tér a gyerekeknek, egy rakat fajáték, bábszínház, babaház, illetve végül egy fa hajó is előkerült). Nagyon tetszett! Lehet, hogy kéne ilyet nyitni otthon.
Délután felhasználtuk azokat a fura rákrudakat, tojásrántottába beleraktuk, majd egy kis maradék húsoszöldséget raktunk mellé. Mint kiderült, múltkor a boltban köményes kenyeret sikerült vennem. Ez utóbbi igen fura. Itt egyébként mindenféle egészségesnek tűnő szeletelt kenyereket lehet kapni. S olykor nem nagyon tudja az ember, mit fog ki.
Egyébként nagy örömömre találtam olyan cukrot, amit Finnországban ettem utoljára. Mentolos keménycukornak tűnik elsőre, de belül csoki van. :)

egyveleg

Ma elvittem magammal a laptopot, hogy az orosz előtti hosszú szünetben tudjak netezni az Ülikooli Kohvikban, de nagy döbbenetemre nem volt szabad wifi. Viszont a Näitusével (ahol az óráink vannak) szembeni parkba kiülvén, s csak úgy poénból elővevén a laptopot, internetre találtam. Meg is lepődtem... :)
Ma írtuk az első tesztet. Könnyebb volt annál, amire alapból számítottunk. Szerdán lesz egy szódoga.
Ma új orosztanárt kaptunk, mert annyian jelentkeztek oroszra, hogy ketté kellett osztani a népeket, s hivatalosan így is 25-25en vagyunk a csoportokban, gyakorlatilag meg egy csomó ember el és föltűnik. A vicceskedő Misha után most egy fura ám de kedvesnek tűnő Olgát kaptunk, aki kézírással kezdett a táblára oroszul írni, amit nem, vagy csak alig tudtunk elolvasni. Házinak azt kaptuk, hogy sormintákat készítsünk bizonyos szavakból. Szerintem egy kisiskolásoknak szóló könyvből másolhatta azt a néhány oldalt, ahol meg kell tanulni folyóírással írni. Elég bizarr. :) Mint kiderült, a vizsga az lesz, hogy fel kell olvasni egy szöveget, illetve beszélni kell magunkról. Legalábbis ha jól értelmeztem...
Többiek már megkattantak a nap végére a sok idegennyelvtől, én asszem már túljutottam a sokkon, amit a soknyelvűség okozott, s kezdem egyre jobban élvezni. Tényleg elég durva, hogy egy hét alatt négy nyelvvel találkozom. Egymás között magyarul beszélünk, az órán angolul magyarázzák az észt nyelvet, észtül is beszélünk, nagyon lassan már órán kívül is, mindenhol észttel találkozunk, hétfőn és csütörtökön pedig angolul magyarázzák nekünk az oroszt, ami ráadásul cirill betűkkel működik.
Az angolom lappangva fejlődik és bátorodik egyszerre. :) Ma az egyik szünetben egy német lánnyal beszélgettem a hétvégéről, a Tojáshegyről, Észtország településeiről, az észt nyelvről, az ő német akcentusáról, a nyelvtanulásról, a zenélésről, Németországról, egyes német városokról, s arról, hogy nem tudjuk mi angolul a cipőfűző.
Ezzel együtt romlik a magyarom, úgyhogy előre is elnézést az esetleges magyartalanságokért, én igyekszem.... :)

Egyébként pedig egyre jobban várom, hogy odáig jussak az életemben, hogy elmehessek végre úgy igazán nyaralni, mert így, hogy itt vagyok, úgy érzem, kb bárhova lehetne menni, s nem kell megrémülni attól, hogy más nyelven beszélnek. Olcsó repülőjáratokkal el lehet jutni egy csomó európai városba. S akkor meg miért ne? Az pl. biztos, hogy Észtországba jönni fogok (bár ide nincs olcsó repülőjárat), nem is egyszer.

plüsskutya

A szombathoz még annyit, hogy sétáltunk Võruban, s az egyik kertben messziről megláttunk valami feketefehér gombócot. Kb. ez a párbeszéd zajlott le Anna és köztem:
- Ott egy macska.
- Szerintem az egy plüsskutyafej.
- Mennyivel reálisabb?

Végül kiderült, hogy egy plüsskutya. Kép itt. :))))

Suur Munamägi és Võru

Múlt héten elterveztük, hogy elmegyünk a Nagy Tojáshegyhez, ami Észtország legmagasabb pontja, bár csak 318 méter. Így szombaton felkerekedtünk, s a tartui buszállomásról (bussijaam) 7:30-kor induló busszal mentünk Võruba, ahol át kellett szállni a Haanja nevű falucskába induló buszra. A magyar csipetcsapathoz szegődött két észt felmenőkkel rendelkező kanadai, akikről a nap végére kiderült, hogy olyanok mint az óvodások, illetve még egy igen szótlan, bár aranyos finn lány is. Võruban az átszállásra várni kellett, úgyhogy betértünk a nem messze levő Maximába (teszkóféle áruházlánc), hogy kipótoljuk az elemózsiánkat.
Haanjába egy kisbusz vitt minket. Meg is lepődtünk a méretén, de az út során kiderült, hogy még ez is sok annyi embernek, amennyi azzal a járattal közlekedik. Mivel nemzeti park területén mentünk keresztül, hepehupás és kanyargós földút vezetett oda. Kb. 11 körül oda is értünk, s a buszmegállótól egy jó 20 perc sétával eljutottunk a hegy lábánál levő parkolóhoz, ahol egy fura macska fogadott minket (szept11 mappában több kép is látható róla :)). Az őrült kanadaiak fejükbe vették, hogy az erdőn keresztül, az ösvényen menjünk fel a hegyre, így arra mentünk. Szerencsére hamar kilyukadtunk a rendes útra...
Ahhoz, hogy a kilátóba fel lehessen menni, elkértek 20 koronát. De a látvány megért ennyit, még a soksoksok lépcsőt is. :) A toronytól nem messze a dombtetőn volt valami erdei szabadtéri színpad, oda telepedtünk le enni.
Továbbindulván rájöttünk arra, hogy tengernyi időnk van, s a legközelebbi busz is másfél óra múlva jön, elsétáltunk a Tuulijärvhoz, amit egy tanyán keresztül lehetett megközelíteni, ahol épp belefutottunk egy szülinapi ünnepségbe, de megengedték, hogy lemenjünk a partra. Mire visszasétáltunk a buszmegállóhoz, jött is egy olyan busz, ami egészen elhozott volna minket Tartuig, de végül nem engedtünk a csábításnak (fáradtak voltunk már), s csak Võruig mentünk. Võruban elsétáltunk a Tamula järv partján levő strandhoz, közben megnéztük mindkét Katerina templomot, a nagy kompbaleset áldozatainak állított emlékművet, Kreutzwald szobrát, s mivel a parton nem tudtunk végigmenni az áradás miatt, így a belső utcákat is. El akartunk ugyanis jutni a függőhídhoz (a térképen látszik, a Tamula utca vezet arra), de nem sokkal a cél előtt egy épphogycsak szárazon át nem léphető tócsa állta utunkat. A többiek próbálgatták hogyan lehetne átjutni, amikor nekem beugrott, hogy amúgy is szétjött ott a járdakő, úgyhogy fogtam, s a magasabb részekre pakoltam néhány követ, ami igencsak megkönnyítette az átjutást (erről is van fénykép). Sajnos közvetlen a híd előtt megakasztott minket egy még nagyobb tócsa, amin Anett, Marci és én már nem keltünk át. Többiek levették a cipőjüket, s átgázoltak. :)
Ezzel kb. véget is ért a szombati kirándulás. Buszállomásra visszamentünk, várakoztunk, jött a busz (aaaannyira jó volt leülni :)), s este, Tartuban szemerkélő eső fogadott minket. Szerencsére nap közben talán csak egyszer csöpörgött, s ugyan hűvös volt, s lógott az eső lába, nem esett.
A nap tanulsága az volt, hogy rájöttünk, Észtország pici, ezért itt nem kell annyit szánni egy helyre, ahol csak egyvalami van, ellentétben otthon, ahol azért a közlekedés pontatlanságával is sokat kell számolni (itt érdekes módon percre pontosan működik minden - bár jóval ritkábban is járnak). Továbbá közösen megegyeztünk abban, hogy a kanadaiakat nem hívjuk legközelebb, mert ez az egy nap is sok volt velük...

Jövő szombati terv Pärnu. Azért szombat, mert ilyenkor diákoknak olcsó a buszjegy. :) Most hétvégén is egész olcsó volt, átváltva valamivel kevesebb mint 1800 forintot költöttünk rá.

tanulunk

L: Te morogsz?
A: Nem, a majom az ágyam alatt.
L: Üdvözlöm.
A: Egy banánnak jobban örülne.

pihenőnap

Ma fél háromkor ébredtem fel, pedig beállítottam 11 előttre a telefonom, de nem emlékszem, hogy kikapcsoltam-e volna... Anetthoz átjöttem, s rávettem, hogy menjünk el sétálni. Így összekészülődtem, s elindultunk. Először az Ülikooli Kohvikba irányultunk, ebédeltünk, majd elmentünk a könyvtárba Anettnek könyvet kölcsönözni, utána lementünk a Kaubamajába megnézni azokat a bárányos gombokat, de végül ott is hagytuk őket, mert kb. 500 forint darabja. Még az Ülikooliban telefonon utolért Marci, hogy vigyek már zöldséget meg vmi húst, rizs van, azt nem kell, viszont vigyek vajat is, hogy a zöldséget legyen mivel megfőzni/párolni. Úgyhogy bementünk a Kaubamajában levő boltba is, majd visszamentünk a könyvtárba, mert ami nincs szabadpolcon, azt külön kell kikérni, s két óra múlva kerül kb. ki egy polcra, ahonnan el lehet venni. Elég fura az itteni könyvtár rendszere, mondjuk emberbarátabb. Lehet automatával is kölcsönözni, meg csak a kabátot kell lerakni a ruhatárban, a táskát vihetjük magunkkal. Nagy terek vannak, jó világítás, az asztalok közelében kb. mindenhol van konnektor, mivel itt természetes, hogy mindenki hurcolja magával a laptopját.
Közben mindenfelé sétálgattunk a városban, fényképeztem is. Vettünk mindketten dobókockás szütyőt, ami a mostani színházfesztivált reklámozza, ennek következtében hazafelé ránk köszönt egy észt manus, gondolom helybélinek nézett. :)

konyhában dekkolok hajnali kettőkor

Mert a szobában nem bírtam megmaradni. Márpedig amiatt, hogy a mai sörbingón Anna nyert 100 koronát, aztán el is itták, majd itt folytatták a mókát négyesben (két finn, két magyar), s amikor visszajöttem Anett apartmanjából (filmet néztünk), már akkor sem stimmeltek nagyon a dolgok, majd a későbbiek során ezek egyre rosszabbul alakultak. A végeredmény egy vödörrel végződött, s azzal, hogy Barit rászabadítottam az ügyre, mondván, hogy én nem bírom az ilyet.
A kollégiumi létben talán ez az egyik legutálatosabb dolog. Mert nyilván partiznak a népek, nyilván olykor túl sokat isznak, és nyilván akkor a szobatárs vagy fogja az aktuális rosszullevő haját, vagy utálkozik, s kimenekül a szobából. Én ez utóbbit választottam, s jelenleg nagyon nagyon utálom a szobatársam (éppolyannyira mint múlt nyáron az abszolút-esetet), bármennyire is szoktam szeretni egyébként.

Amúgy tegnap a szülinapomon meglepett a kedves nátha, de úgy, hogy ma reggel nem bírtam bemenni az első órára, úgyhogy csak tizenkettőre mentem be. A mai terv pedig az volt, hogy kialszom magam.... hát nem.

elkezdődtek a hétköznapok

Túl vagyunk az első hétfőn, ami úgy tűnik, hogy a hét leghúzósabb napja lesz. Aznap van három másfél órás észtünk, majd valamivel több mint két óra szünet, majd valahogy este hat körül elkezdődik az orosz, s az is másfél óráig tart... Ja azt nem említettem, hogy kb. tízre bent kell lenni már reggel. Szóval kellemes.
Szerintem ez lesz az a nap, amikor biztos hogy nem itthon fogunk ebédelni, vagy az Ülikooli Kohvikban, vagy valami kínaiban. Majd úgyis kialakul.
A kedd szerencsére laza, csak negyed egyre kell menni, s négy körül már szabadulunk is.
A szerdáról még nem tudok nyilatkozni, olyanunk még nem volt. A csütörtök a hétfőhöz hasonló, csak ott kevesebb óránk van, az orosz előtt négy óra szünet lakozik, s az nem este hatkor, hanem már négykor kezdődik.
A péntek szabad.
Uzsonnát vagy viszünk, vagy veszünk a Raekoja plats szélén található kis pékségben korpot. A korp olyan péksütiféle, ami egy lapos kör, s ahogy néztem mindegyiknek a közepén túró van. És csak 8 korona. Nekem nagyon bejött. :)

Már kezdődnek a bábeli zűrzavar tünetei. Tegnap észt órán megkért a tanár, hogy soroljam el a páros számokat, s mondta angolul, hogy two-four-..., erre én teljesen természetesen elkezdtem mondani, hogy two-four-..., aztán rájöttem, hogy rossz nyelven kezdtem, és nem azt mondtam hogy kaks-neli-kuus-... :) Persze volt nagy nevetés. :) Oroszon pedig a füzetbe a hogy hívnak kérdést angolul akartam leírni, de hamarabb jutott eszembe az észt verziója, a "mis su nimi on".
Ma pedig valamelyik cirill betűt akartam használni.
Ma pedig az észt szöveget angolra kellett lefordítani, közben pedig magyarul kommunikáltunk. Ma pl. éreztem hogy egyszerűen képtelen az agyam több gondolkodásra. :)

*a "for"-ok átjavítva :) a múltkor észtesen akartam leírni egy szót

könyvtár, temető, hamburger

Tegnap elhatároztuk, hogy 1. elmegyünk a könyvtárba, 2. kivesszük a tankönyvet a könyvtárból, 3. csinálunk valami értelmeset is. Úgyhogy fogtuk magunkat, elmentünk a könyvtárba beiratkoztunk, lett egy újabb kártyánk... majd kivettük a tankönyvet, s bónuszba egy magyar kezdő tankönyvet is. :) Visszajöttünk a kolihoz, hogy ne cipeljük magunkkal a könyveket, majd a Narva úton elindultunk, hogy megnézzük a kolitól kb. 30 perc sétányira levő temetőt, majd ha már ott vagyunk, a Raadi tavat(järv). A mellékelt térképen a koli a kék pötty, a zöld maszat a temető, s a lila karika az a rész, ahol a tó partján sétáltunk.
A temető annyira, de annyira szép! Tulajdonképpen egy erdő az egész, kisebb-nagyobb tisztásokkal. Rögtön ahogy bementünk a kerítésen belülre (nem olyan monumentálisan hivalkodó fal, hanem alacsony fakerítés), kb. rögtön egy kisebb csoportot láttunk meg, akik egy sír körül álltak, és épp valamit ittak. Ezen azért lepődtem meg, mert nem gondoltam volna, hogy az észtek is tartják (még) ezt a hagyományt. Ugyanis az uráli népek néprajza órán tanultunk arról, hogy a temetőbe ki szoktak menni az egyes népek, s az elhunyt tiszteletére bizonyos napon (lehet évforduló, vagy valami más ünnepnap) a sír mellett közösen elfogyasztanak némi ételt, s italt, de szoktak a sír mellett is hagyni a halott lelkének. Szóval meglepődtem ezen, hogy még mindig él a szokás. A temető tele van mohával, zuzmóval, páfránnyal, vörös fenyővel. A sírkövek kicsik és sötétek, leginkább feketék, fehéret egy helyen se láttam. A legnagyobb sírkő se nagyobb egy embernél. Igyekeznek kis kertecskeszerű részeket kialakítani a sírok/sírkövek körül, ezeket nem aggatják tele virággal, csak jelképesen van egykét kiültetett növény, esetleg néhány szál virág, vagy egy kisebb csokor. A friss sírokon sincsenek hatalmas virághalmok. Ami még nagyon tetszett, az az volt, hogy szinte mindegyik sírnál voltak kis padocskák. Egyszerűen annyira megfogott az ottani légkör, megvan a maga hangulata, s tényleg olyan érzésem volt, hogy a halottak lelkei még mindig ott vannak. Elgondolkoztam azon, ha tudnám, hogy mondjuk ide temetnek majd el, nem tartanék egy cseppet sem a haláltól. Nagyon érdekes élmény volt. Szerintem vissza fogunk menni majd halottak napja körül, kíváncsi vagyok, akkor milyen.
Innen továbbmentünk a tóhoz, ugyan nem tudtunk lemenni a partra, de szép képeket sikerült készíteni, s az eső után végre kisütött a nap és átmelegített minket. Visszasétáltunk a temetőig, ahol láttuk, hogy egy tábla 600 méterrel odébb grillhamburgeres helyet mutat, úgyhogy elindultunk arra, majd végül megtaláltuk, s így sajtburgert ebédeltünk. Innen kisebb kerülővel, mellékutcákon keresztül sétáltunk vissza a koli felé, útba ejtve a Konsum nevű nagyobb üzletet, ahol jól bevásároltunk. Végre nem felejtettünk el venni kamát, ami egy olyan gabonaőrlemény, amit tejbe, kefírbe, joghurtba szoktak belekeverni az észtek, s csak úgy magában fogyasztják. Annyira nem rossz. :) Majd viszek ilyet haza, mert otthon nem nagyon lehet hozzájutni ilyesféléhez.
Az apartmantársaik egy konyhahasználati szabályzattal álltak elő, ami mondjuk praktikus, csak kicsit fura... Meg felosztottuk, hogy ki mikor takarítja a közös részeket. Mondjuk a baltiak (lett és litván nemzetiségűek) szobájába bepillantva nagyon nagy rendet fedezhetünk fel, ami mondjuk nem mondható el a mi szobánkról. Mi sokkal kevésbé rendeztük be praktikusan és otthonosan a szobát.
Amúgy ma kiderült, hogy lehet fűteni már a fürdőnek a padlóját. :)
A többiek még mindig betegek, bár már lassan jönnek kifelé a náthából. Én még mindig tartom a frontot, hogy nem leszek beteg, remélem sikerül még egy ideig. Furcsa, mert ugye én szoktam lenni az, aki mindig megfázik és sokáig náthás...

almabor

Tegnap este barátságot kötöttem az almaborral, ami azt eredményezte, hogy igen "vidáman" éreztem magam, s olyan zenére táncoltunk, ami miatt pl. a terranovából otthon inkább kimenekülnék. Villogó fények, műfüst, sok ember, roppant hangos zene.
Jó volt a tegnapi este, végül mindkét bulira elmentünk, de három körülre már haza is értünk.
Késődélelőtt ébredtünk csak fel, úgyhogy az aláírt papírokért való bemenés hétfőre tolódik...
Főztem tojáslevest, de a kuszkuszra figyelvén a leves kifutott, a kuszkuszra több vizet tettem mint ami kellett volna, de egész ehető volt azért.

hajnali egy múlt

...és én még mindig ébren vagyok, mivel ma elmentünk egy innen nem messze levő ööklubiba, ahol főleg a rebanéknak szerveztek pidut, de az viszonylag hamar véget ért, MarcellÁron pedig elhúzott két észt leányzóval egy másik helyre, viszont a táskáját és a kulcsát itt hagyta a mi apartmanunkban, Bari felhívta, hogy ugyanmár jöjjön ide ha már úgyis nemsokára éjfél, de ő nem, mert nem, majd telefonál és vigyük le neki a kulcsot... mert ugye ilyentájban teljesen normális dolog telefonálni, és kulcsot levinni.
Sok gond van vele, és mindig várni kell rá.

Amúgy a mai nap elmentünk a népességnyilvántartóba, bejelentkeztünk, de még nincs itteni kártyánk, majd később csináltatjuk meg, hogy legalább a möbösök kapjanak pénzt, mert fizetni kell érte. Szintén a möbösök megcsináltatták a bankszámlájukat, annak számát leadták az egyetem főépületében (a képeken többször szereplő nagy fehér épület, tetején zászlóval), majd eldöntöttük, hogy csütörtökön nem az ESN partira megyünk, hanem arra, ahol a tutorok is ott lesznek, egyrészt mert olcsóbb, másrészt meg közel van a hely. :)
Elmentünk tájékoztatóra, holnap már lesz észt nyelvóránk. A tankönyvről kiderült, hogy retekdrága, 6660 forintra jönne ki, úgyhogy inkább elmentünk beiratkozni a könyvtárba, de oda csak holnap kapjuk meg a kártyát. Tegnap megcsináltattuk egyébként az itteni diákigazolványt is.
Könyvtár után elmentünk a Taskuba, hogy vegyenek füzetet a népek, plusz még bevásároltunk.
Még a bankszámlaleadás előtt ebédeltünk az egyetemi kávézóban (Ülikooli Kohvik), ahol az ember szed magának azt amit akar, majd lemérik mennyit vett, és annyit fizet. Szerintem ide fogok járni, ha zöldséget akarok enni, mivel az itthoni karfiolfőzésem ugyan sikeres volt, de nagy macerával jár a karfiol kiemelése a főzővízből, vagy a főzővíz eltávolítása a karfiolról, így a múltkori tészta sorsára jutott (beleesett a mosogatóba...).
Úgy volt, hogy hétre jön át Anett (ő Szegeden tanul egyébként, és ugyanezen az emeleten lakik), hogy majd menjünk az Atlantisba, de végül csak nyolc körül indultunk el. Ingyen volt kóla, süti, meg egy borzasztó észt ital, a kali. Cukrozott feketekenyér és egy savanyú medvecukor közötti ízvilágot kell elképzelni hozzá. Borzalmacska. Kólával egész iható, bár úgy se túl finom. Az este folyamán még kimentünk a parkba táncolni, körjátékszerű táncokat jártunk, énekeltünk, közben/ezután pedig összeismerkedtem egy német sráccal, majd egy észt lánnyal, majd még eggyel. Mindkét észt rettentő közvetlen volt.
Fura dolog ez, mert gyakran mondják az észtekre, hogy zárkózottak, de tulajdonképpen csak addig, amíg rájuk nem mosolyogsz, vagy azt nem mondod, hogy tere.

Lassan hajnali kettő, és ez a szerencsétlen még mindig sehol, pedig már aludnék, és nagyon fogom utálni, mert ha én most lefekszem aludni, akkor el is alszom, és ez a szerencsétlen meg fel fog ébreszteni. Kizárásos alapon engem, mivel Bari nagyon mérges rá - ezért gondolom, hogy őt nem fogja hívni, Annának meg még nem izzítottuk be az észt telefonját. Remek. Ráadásul holnap negyed 11kor már kezdődik az észt óránk.

Szómagyarázat:
ööklubi - éjjel is működő szórakozóhely
rebane - róka, de itt a róka jelenti az egyetemen a gólyát
pidu - buli
möb - a másik ösztöndíj, amivel jöttek a többiek
ESN - nemzetközi diákokat összefogó szervezet
Tasku - az egyik bevásárlóközpont neve (ezen kívül még van a régi és az új kaubamaja, ami bevásárlóközpontot jelent, de ez a nevük is)
tere - általános köszönés